Hírek
2022. Július 27. 23:58, szerda |
Világ
Forrás: DPA, AFP
103. születésnapján hunyt el James Lovelock, brit tudós
A híres tudóst éppen 103. születésnapján érte a halál.
Világhírt a Gaia-elmélet megalkotásával szerzett, amely szerint a Föld egy élő önszabályozó szuperorganizmus, amelyet csupán az emberi tevékenység fenyeget.
Halálhírét szerdán tette közzé a tudós családja – írja az AFP. A család a nyilatkozatban azt írta, hogy kedd este halt meg egy idén történt esés okozta szövődményekben. A család hozzátette, hogy a temetés szűk körben zajlik, de egy későbbi időpontban nyilvános megemlékezést is tartanak.
Bár az 1970-es években kezdetben kigúnyolták, Lovelock hipotézise, majd később a Gaia-elmélet segített újradefiniálni azt, ahogyan a tudomány a Föld bolygóra és a rajta lévő élet kapcsolatára tekinti. Ezen elmélet szerint a Földön élő összes élőlény kölcsönhatásba lép egymással, valamint a környezetével, egy önszabályozó rendszert létrehozva.
Lovelock egy közelgő klímakatasztrófát is megjósolt. "Túl sokáig halogattuk az általunk ismert bolygó megmentését" - mondta 2009-ben az AFP-nek. Egy 2020-ban adott interjúban arra figyelmeztetett, hogy a világnak a globális felmelegedés elleni küzdelemre kell összpontosítania. "Az éghajlatváltozás veszélyesebb a földi életre, mint bármely elképzelhető betegség" - mondta a koronavírus-járvány kapcsán.
Lovelock 1919-ben született az angol Letchworth városában, és Dél-Londonban nőtt fel. A két világháború között Nagy-Britanniában és az USA-ban tanult kémiát, orvostudományt és biofizikát. Két évtizeden át az Országos Orvostudományi Kutatóintézetben (NIMR) dolgozott. Az 1950-es években feltalált egy eszközt az ózonrétegben lévő lyuk észlelésére. Az 1960-as évek elején a NASA-val kezdett dolgozni egy projekten, amely a lehetséges Marson élő életet vizsgálta.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ
Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”
Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.