HÃrek
2023. Január 31. 11:05, kedd |
Tech
Forrás: techradar.com
2024 elején megjelenhet az összehajtható iPad
Az információ szerint egy megújult iPad Mini is a tervek közt szerepel.
Ez a hír az Apple egyik figyelemreméltó „jósától”, Ming-Chi Kuotól származik. Bár a rövid bejegyzésbÅ‘l nem sok mindent lehet leszűrni, amit viszont igen, az meglehetÅ‘sen érdekes képet fest a technológiai óriás terveirÅ‘l. Kuo szerint a kínai Anjie Technology szállítja majd a hajlítható eszközhöz szükséges szénszálas támasztékokat. Úgy véli, hogy a közelgÅ‘ iPad mellett megjelenik majd egy iPad Mini is. Kuo azt is megemlítette, hogy szerinte az iPad-eladások éves szinten 10-15 százalékkal csökkennek majd 2023-ban.
Az NPD Group, egy piackutató cég jelentése szerint az Egyesült Államokban a technológiai értékesítések „2022 végén várhatóan nyolc százalékkal csökkennek az elÅ‘zÅ‘ év azonos idÅ‘szakához képest”. Idén ez a szám további öt százalékkal csökken majd. Mivel a fogyasztói érdeklÅ‘dés csökkentÅ‘ tendenciát mutat, úgy tűnik, hogy az Apple egy kemény évre készül 2023-ban. Annak ellenére, hogy a közeljövÅ‘ kissé borongósnak tűnik, az összehajtható iPad és az iPad Mini modellek vélhetÅ‘en fellendítik majd a kaliforniai tech-óriás eladásainak számát.
Egyéb pletykák
Az elmúlt néhány évben számtalan alkalommal terjedtek már pletykák egy-egy összecsukható Apple-készülékrÅ‘l. 2021-ben Kuo kijelentette, hogy egy nyolchüvelykes képernyÅ‘vel rendelkezÅ‘, összecsukható iPhone-t fognak kiadni. A készüléket érintÅ‘ „kulcsfontosságú technológiai és tömeggyártási problémákat” figyelembe véve azonban erre még valószínűleg várni kell egy ideig. Az „iPhone Flip” várhatóan valamikor 2025-ben kerül majd a polcokra és minden bizonnyal nagyon drága lesz. Az egyik szivárgás azt sugallja, hogy az ára elérheti majd a 2500 dollárt (2300 euró) is.
forrás: techradar.com
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.