2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2021. Január 10. 15:27, vasárnap | Kultúra
Forrás: ATEMPO.sk

85 éves Mécs Károly színművész

85 éves Mécs Károly színművész

Ma ünnepli 85. születésnapját Mécs Károly a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész.

Budapesten született 1936. január 10-én. A budapesti Toldy Gimnáziumban, majd Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában kezdte tanulmányait. 1961-ben végzett Színház- és Filmművészeti Főiskolán Simon Zsuzsa osztályában. Mestere volt még Gáti József és Versényi Ida.

Már 1958-tól szerepelt a Nemzeti Színházban, 1960-tól a Petőfi Színházban, 1961–1963 között pedig a Szegedi Nemzeti Színházban játszott, ahova Szendrő József szerződtette.

1963-tól Keres Emil és Kazimir Károly hívására a Thália/Arizona Színház és a Művész Színház tagja 1996-ig. Kilenc évig a szekszárdi német színház vezető színésze.

Évekig volt a Budaörsi Játékszín társulatának tagja, ahol rendezőként is kipróbálhatta magát több alkalommal, emellett a Karinthy Színházban, a Nemzeti Színházban valamint a szolnoki Szigligeti Színházban is többször meghívott előadó. 2001 óta a Magyar Állami Operaházban is játszik.

Pályafutása során több mint százhúsz darabban szerepelt, több mint a felében főszereplőként. A filmipar is korán felfedezte, már az 1960-as évektől láthatjuk őt a filmvásznon. Szerepelt A Noszty fiú esete Tóth Marival, A kőszívű ember fiai és 80 huszár című filmekben is. Szinkronszínészként Marcello Mastroianninak, Paul Newmannek és Michael Caine-nek kölcsönözte a hangját.

Munkásságát számtalan díjjal ismerték el, 1970-ben Jászai Mari-díjat, 2013-ban pedig Kossuth-díjat kapott. 2016-ban a Nemzet Művészei közé választották a 2015-ben elhunyt Sinkó László helyére.

ATEMPO.sk

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 26. 10:24, hétfő | Kultúra

A nagyszombati Nyugat-szlovákiai Múzeumban nyílik kiállítás az SNP 80. évfordulója alkalmából

A mozgósítást, a nagyszombati helyőrségnek a felkelésre való indulását és újjászervezését a kiállítás tematikus egységei külön-külön dokumentálják.

2024. Október 21. 14:25, hétfő | Helyi

A Komáromi Erődben találkozik Fico, Orbán és Vučič

A vezetők kedden Komáromban az Európába irányuló illegális migráció megállítására irányuló innovatív megoldásokról is tárgyalnak.

2024. Október 21. 13:58, hétfő | Sport

F1: Duplázott a Ferrari Austinban

Az olasz csapat dupláját Carlos Sainz erősítette meg a második hellyel.

2024. Október 15. 11:49, kedd | Szlovák

Robert Fico: A Hyundai Mobis több mint 170 millió eurót fektet be Nyitranovákban

A kormányfő megígérte a Mobis képviselőinek, hogy a kormány minden intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az üzem elegendő szakképzett munkaerővel rendelkezzen.