HÃrek
2021. Május 19. 15:36, szerda |
Tech
Forrás: Daxue Consulting
A 6G fejlesztésében KÃnának egyelÅ‘re nincs konkurenciája
Az ázsiai ország egyelőre csak a szellemi tulajdon kérdésében méri össze részesedését más országokkal, de lassan partnereket keresnek az új fejlesztésekhez.
Az ötödik generációs mobiltechnológia napjainkban van terjedÅ‘ben, az átlag vásárló számára ez még korlátozottan elérhetÅ‘. Ennek ellenére már megindult a munka a 6G fejlesztése terén, Kína pedig büszkén közölte, hogy itt (is) Å‘k vezetik a rangsort.
A 6G jelentÅ‘ségét jól jelzi, hogy ennek mielÅ‘bbi kifejlesztése érdekében a tengerentúlon külön szövetség jött létre, tavaly novemberben pedig már az Apple és a Google is jelezte, hogy csatlakoztak a Next G Alliance tagjaihoz. Az Apple azóta konkrét pozíciókat is meghirdetett, ezekben kiemelik a fejlesztés fontosságát, viszont a kínai szabadalmi hivatal, a CNIPA, most közölte, hogy egyértelműen Å‘k vezetnek, legalábbis ami technológiával kapcsolatos, eddig a benyújtott és elfogadott szabadalmak számát illeti. A szellemi tulajdon világnapján kiderült, hogy jelenleg nagyjából 38 ezer ilyen szabadalom létezik, ennek 35 százalékát nyújtották be Kínában, míg az USA a második helyen áll a maga 18 százalékával. Az egyes szegmenseken belül már módosul a kép, attól függÅ‘en, hogy a különbözÅ‘ vállalatok és szervezetek mennyiben rendelkeznek elÅ‘nyökkel a fejlesztés terén.
A mesterséges intelligencia terén például már 75 százalékos a kínai arány, ez jól jelzi az ottani törekvések (és a jelenlegi lehetÅ‘ségek) irányát. A terahertz-technológia esetében 40 százalékos részesedéssel bírnak, ebben a szegmensben az elsÅ‘ 10-ben lévÅ‘ egyetemek és kutatóintézetek közül 6 Kínában tevékenykedik. Az ottani illetékesek viszont azzal is tökéletesen tisztában vannak, hogy számos területen még mindig kénytelenek európai és amerikai megoldásokra támaszkodni, ennek kiküszöbölése érdekében pedig azt javasolják, hogy japán és dél-koreai cégekkel fogjanak össze – a listán olyan nevek szerepelnek, mint a NEC, a Samsung és a Mitsubishi. Nem véletlen, hogy ezen cégeket említik meg, a 6G-szabadalmak toplistáján ugyanis a NEC, a Daewoo Communications, valamint Mitsubishi áll az elsÅ‘ három helyen.
A következÅ‘ generációs platform végleges formájától persze még messze vagyunk, ez várhatóan a következÅ‘ évtized elején kezd majd elterjedni, mivel a mobilszegmensben nagyjából egy évtizedet vesz igénybe a fejlesztés, majd pedig a telepítés megkezdése. A sebesség terén százszoros különbséget ígérnek, ezzel a 6G terabites átvitelt biztosítana, a vízfelszín alatt és a világűrben is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.