Hírek
2021. Március 03. 11:30, szerda |
Magyarország
Forrás: HVG
A Fidesz kilép az Európai Néppártból
Az EPP parlamenti frakciója megszavazta az új eljárási szabályokat, így a Fidesz kilép a Néppártból. A jelenlévő képviselőkből 148-an (81%) szavaztak a változtatások mellett és 28-an (15,9%) ellene.
Ezáltal bekövetkezett a helyzet, amitől Orbán Viktor függővé tette a párt maradását. Erről maga Manfred Weber is szót ejtett az ülés kezdetekor, aki szerint nem egy pártelnök feladata, hogy tanácsokat vagy ultimátumokat adjon a képviselőcsoport működéséhez.
A frakció vezetésének egyik tagja, Esteban Gonzales Pons azt mondta, hogy ez a szavazás már nem a részletekről szól, hanem az Európai Néppárt jövőjéről. Mint mondta, a tét az EPP egysége, ha nem fogadják el ezeket az eljárási szabályokat, akkor azzal komoly veszélynek teszik ki a Néppártot. Ezt követően a Fidesz próbálkozott azzal, hogy mégse legyen szavazás. Gál Kinga kért szót, aki szerint az új eljárási szabályok sértik a jogállamiságot, ezért vagy el kell halasztani a voksolást, vagy pedig ellene kell szavazni. És ezt mondta a magyar delegáció másik tagja, Hölvényi György, akit azonban nem a Fidesz, hanem a Kereszténydemokrata Néppárt delegált. Hölvényi szerint ennek a szavazásnak nem lenne szabad megtörténnie, és reményét fejezte ki, hogy a Néppárt visszanyeri kereszténydemokrata jellegét. Leszögezte ugyanakkor, hogy ő nem követi a fideszeseket, ha kilépnek, és továbbra is a Néppárton belül fog dolgozni. Szintén felszólalt Orbán Viktor védelmében a volt román kormányfő, Traian Basescu is.
Az előzetes nyilatkozatok alapján arra lehet következtetni, hogy a Fidesszel eddig is kritikus képviselők rövid időn belül kezdeményeznék a magyar kormánypárt felfüggesztését és kizárását. Erről írt reggel a kormánysajtó is. A szavazás után pedig Novák Katalin a Twitteren erősítette meg: a párt kilép a csoportból.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 02. 14:16, hétfő | Sport
F1: Doohan váltja Ocont az Alpine csapatában
Az ausztrál tartalékpilóta előléptetését az Alpine csapata, illetve több francia médium is megerősítette.
2024. December 02. 13:43, hétfő | Kzélet
A gáz ára várhatóan legfeljebb havi 28,63 euróval fog emelkedni
Azoknak a háztartásoknak, amelyek csak főzésre használják a gázt, havonta 0,96 euró többletköltséget kell fizetniük. A villamosenergia ára kis mértékben csökkenni fog.
2024. November 28. 14:38, csütörtök | Sport
A Real nem tudott pontot szerezni az Anfielden, csúfos kiesés fenyegeti a címvédőt
A Real a 24. helyen áll a tabellán 6 ponttal.
2024. November 28. 13:59, csütörtök | Kzélet
RENDŐRSÉG: Figyeljünk oda a csalókra a kiárusítási időszakban
Az online vásárláskor a rendőrség azt javasolja, hogy csak olyan megbízható oldalakat látogassunk meg, amelyekkel már van tapasztalatunk. Fizetéskor használjunk biztonságos fizetési kapukat.