HÃrek
2021. Május 16. 22:21, vasárnap |
Tech
Forrás: FORD / Total Car
A Ford F150 is megkapja elektromos verzióját
Már pickupokkal is növelhetjük az elektromobilitást, hiszen az amerikai cégóriás egy régi nevet felélesztve akar betörni az elektromos nagyautók piacára.
Március közepén már mi is jeleztük, hogy érkezÅ‘ben van az amerikai autógyártó teljesen elektromos megoldása, amely az odaát legnépszerűbb család új tagjaként mutatkozna be. Erre néhány napon belül sor kerül, a piaci megjelenésre azonban még picit várnunk kell.
A Ford egy rövid Twitter-bejegyzésben közölte a nagyérdeművel, hogy május 19-én vehetjük majd szemügyre az F-150 elektromos változatát, amelyrÅ‘l korábban már néhány felvételt is láthattunk. Újabb technikai részleteket ugyan ezúttal nem árultak el, viszont az teljesen egyértelmű, hogy új területre merészkednek, ami többek között azért kockázatos lépés, mert nincs rá garancia, hogy az új kivitel megfelelÅ‘ teljesítményt nyújt majd a vásárlóknak. A Ford F-osztály az eddigi adatok alapján a legnépszerűbb családnak számít az Egyesült Államokban, tavaly ezen a területen már egy hibrid példánnyal újítottak (a 2021-es modellel), most azonban az F-150 SVT Lightning néven rántják le a leplet az elektromos pickupról, ami komoly kihívókkal lesz kénytelen szembenézni.
A Lightning nevet a gyártó korábban is alkalmazta, mégpedig ugyanezen osztályon belül, hiszen a kilencvenes és a kétezres évek elsÅ‘ felében ezzel jelölték a nagyobb teljesítményt leadó változatokat. Az elÅ‘zetesen elhangzott ígéretek szerint az új jövevény igencsak erÅ‘s lesz, az iker-motor az F-150 Hybrid típushoz képest is nagyobb teljesítményt nyújtana, ez tehát 500 lóerÅ‘ körül lenne, miközben a nemrég bemutatott Mustang Mach-E GT esetében ez 459 lóerÅ‘. Ehhez persze igencsak méretes akkumulátor társul majd, amely szintén a Hybrid típus megoldására építene, azt fejlesztené, bÅ‘vítené tovább, viszont az autónak olyan riválisok ellen kell majd jól szerepelnie, mint a Tesla Cybertruck, a GMC Hummer, valamint a Rivian R1T, amely még az év vége elÅ‘tt megjelenik a piacon.
A Ford fejlesztése ezzel szemben csak jövÅ‘ tavasszal rajtolna el, a pontos konfigurációkat és az árakat késÅ‘bb ismerjük majd meg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.