Hírek
2020. Július 29. 19:00, szerda |
Világ
Forrás: MTI
A holland holokauszttúlélők a német vasúti társaságtól is várnak kárpótlást
Holland holokauszttúlélők levélben fordultak Angela Merkel német kancellárhoz, hogy a német állami vasúttársaságtól kárpótlást kapjanak a deportálások miatt - írta szerdán a Nieuwsuur holland napilap.
A német vasúttársaság a holland határtól egészen a haláltáborokig szállította a roma és zsidó származású áldozatkat.
Salo Muller holland holokauszttúlélő, a megkeresés kezdeményezője, a lapnak úgy nyilatkozott, hogy a vasúthálózat vezetősége tisztában volt azzal akkoriban, hogy hová viszik az áldozatokat, és azt is tudta, hogy ott a biztos halál vár rájuk.
"Az embereket marhavagonokban szállították állatias körülmények között, többen még a célba érés előtt megfulladtak" - mondta.
Muller aki a szüleit vesztette el a haláltáborokban, korábban a holland vasúttársaságot perelte be a deportálásokban való közreműködésért. A bíróság tavaly 50 millió euró kifizetésére ítélte a holland vasutat kárpótlásként a mintegy hétezer túlélőnek és azok leszármazottainak.
Axel Hagedorn, a felperest képviselő ügyvéd szerint, most a német vasúton a sor, hogy kárpótlást fizessen. Hozzátette, hogy a vasút összetett jogállása miatt nehéz per várható, de "ez nem mentesíti Németországot az alól, hogy erkölcsi kötelességét teljesítve, kártalanítsa a holland áldozatokat".
1941 és 1944 között 107 ezer zsidó származású embert deportáltak Hollandiából a náci koncentrációs táborokba, közülük csak 5 ezer maradt életben.
A Niuewsuur napilapban idézett Dirk Mulder holland történész szerint, a német vasúttársaság legalább 16 millió eurónak megfelelő nyereségre tett szert a deportálásokból.
"Ezt az összeget a nácik a zsidóktól elkobzott vagyonból fedezték. Így az áldozatok saját magukat fizették be a halálba vezető útra" - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ
Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”
Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.