HÃrek
2022. Január 18. 23:03, kedd |
Tech
Forrás: Toms Guide
A mobilos appok uralják a játékpiacot
Nem is számoltunk vele, de a világjárvány egyik legjellemzőbb hatása az lett, hogy szinte képtelenek vagyunk elszakadni okostelefonjaink képernyőitől.
A két nagy mobilos tábor alkalmazásaival világszerte minden korábbinál több idÅ‘t töltünk, egyrészt a pandémia folytatódása miatt, másrészt pedig a minden korábbinál jobb és könnyebb elérhetÅ‘ség révén. Nemrég írtunk arról, hogy már Xbox-konzolokon is elérhetÅ‘vé válnak az androidos appok, most pedig egy friss felmérés mutatja meg nekünk a fontosabb tavalyi számokat.
Az App Annie tette közzé a napokban saját részletes anyagát, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy a most lezárult évben jóval több idÅ‘t töltöttünk ezen alkalmazásokkal, az átlagos idÅ‘ ugyanis napi 4,8 órára ugrott, már ami a legfejlettebb, legérettebb (amerikai, európai és ázsiai) piacokat illeti. Ezzel egy idÅ‘ben azonban a felhasználók által elköltött összeg is alaposan megnövekedett, ez 2021-ben már percenként 320 ezer dollár volt, ami nagyjából 20 százalékkal magasabb a 2020-ban, vagyis a pandémia elindulása miatt amúgy is kiugró számokat mutató évben látottaknál. A jelek szerint a gyorsulás nem áll le, életünk saját szemünk elÅ‘tt alakul át még drámaibb mértékben.
Nem túl meglepÅ‘, hogy a legnépszerűbb mobilos app a tavalyi évben a TikTok volt, nem is olyan régen már mi is beszámoltunk arról, hogy ez vált a legnépszerűbb weboldallá (platformmá). A felhasználók tavaly csaknem kétszer annyi idÅ‘t töltöttek ezen alkalmazással, az idei évre vonatkozóan pedig azt vetítik elÅ‘re, hogy már 1,5 milliárd fÅ‘re ugrik a havi aktív felhasználók száma, ami a Föld teljes lakosságának csaknem 20 százalékát tenné ki. A második helyen a mindennapok részévé vált YouTube található, amely egyben az abszolút elsÅ‘ a streamingappok kategóriájában, a dobogó harmadik fokára pedig a Netflix fért fel, de az anyagban számos további érdekes adatot is megtalálunk.
Számunkra kiemelten fontos, hogy a mobilos játékokra tavaly 116 milliárd dollárt költöttünk, de jelentÅ‘s mértékben növekedett az online boltokban elköltött összeg is, mint ahogy az élelmiszer kiszállítása is jóval fontosabb szerepet kapott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.