Hírek
2021. Június 03. 10:32, csütörtök |
Rendőrségi
Forrás: TASR
A NAKA letartóztatta Adrián Szabót, a belügyminisztérium Felügyeleti Szolgálati Hivatalának igazgatóját

POZSONY, június 3. – A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) ma reggel letartóztatta Adrián Szabót, a belügyminisztérium Felügyeleti Szolgálati Hivatalának igazgatóját.
A vád hatalommal való visszaélés és korrupció. A TASR hírügynökséget Dalibor Skladan, a Főügyészség szóvivője tájékoztatta. A korrupciós vádak alapján a gyanúsított „elektronikus eszközöket és 20.000 eurónyi készpénzt fogadott el,” magyarázta Skladan. Az ügyben három gyanúsított szerepel, a NAKA azonban csak Szabót tartóztatta le.
Adrián Szabó 2018 tölti be az igazgatói posztot: első körben ideiglenesen vezette a hivatalt, később 2019-ben azonban már ő nyerte a pályázati kiírást. A dolog pikantériája, hogy Szabó is részt vett azon a SIS találkozón, amelyen rajta kívül ott volt a szlovák politika krémje.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 25. 13:57, kedd | Rendőrségi
Robbanás az erdőháti katonai intézetben: Sérültekről érkezett jelentés
Robert Kaliňák szlovák védelmi miniszter szerint a baleset egy tarack (sugárágyú) töltéspróbái során, tüzelés közben történt.
2025. Február 11. 13:59, kedd | Rendőrségi
Késsel fenyegetőzött egy diák a trencséni egyetemen
Az evakuálás során körülbelül 400 diák és alkalmazott tartózkodott az épületben.
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.