Egyhangúan állítják, hogy a szolgálat nem csupán fizikailag, de pszichikailag is rendkívül megterhelő. A volt kosaras Zuzana Babaríková nem ül otthon ölbe tett kézzel, hanem úgy döntött, hasznosítja magát ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Zuzana utoljára a nyitrai extraliga klubban játszott. A nyitrai kórházban több barátnője is orvosként dolgozik, így elsőkézből kapta az információkat és nem habozott, amikor karácsony előtt a kórház önkénteseket keresett, nyilatkozta a Časnak. „Egy pillanatig gondolkodtam és aztán jelentkeztem. Bár elsősorban férfiakra volt szükségük, december 28-án felkerestek és másnap aláírtam a szerződést. Nem tudtam, mi vár rám, hova osztanak be, de kész voltam tenni, amit kell“ – meséli Zuzana, akit végül a COVID részlegre osztottak be.

„Itt történik az első találkozás, kivizsgálják őket és továbbküldik. Minden COVID pozitív beteget először nálunk vizsgálnak meg és mindegy, hogy ez az elsődleges betegség vagy egy kéztörésről van szó“ – mondta Zuzana és hozzátette, ezek a páciensek 2-6 órát várnak általában, hogy sorra kerüljenek. „Ugyanis mindent fertőtleníteni kell és az időbe telik“ – folytatta és bevallotta, elég sokat jár-kel szolgálata alatt. „Hordom a mintákat a laboratóriumba és kísérem a betegeket röntgenre. Ha felvételre mennek, oda is velük megyek. Egy 12 órás szolgálat alatt 15-17 ezer lépést teszek meg. Nekem ez nem okoz problémát, megszoktam a mozgást“ – írja le Zuzana, de szerinte nem ez az önkéntesség legnehezebb része. „Reggel félötkor kelünk és 12 órát vagyunk overálban és maszkban. Le a kalappal minden egyes egészségügyi dolgozó előtt, mivel az a 12 óra rengeteg“ – hangsúlyozza csodálattal a sportoló.

Szerinte pszichikailag is megterhelő ott dolgozni. „Nem egyszerű nézni ezeket az embereket, főleg a komolyabb eseteket, akiket a sürgősségire viszek. Az emberek fuldokolnak, főleg azok, akik lélegeztetőgépen vannak. Van, akinél ez valamivel jobb, de még mindig rosszul lélegeznek, félnek és a családjuk is fél“ – meséli a nehéz helyzetekről Zuzana, majd hozzátette: „Igyekeztem felkészülni a legnehezebbre, még ha a mi részlegünkre az nem is jellemző. De erre nem lehet felkészülni, ha az ember nem dolgozik az egészségügyben. A halállal való találkozás nehéz, nem lehet rá felkészülni...“