Hírek
2021. Március 23. 16:38, kedd | Világ
A startupok mostantól egy nap alatt létrehozhatók lesznek az Európai Unió területén
Nem ez volt az EU egyetlen fontos bejelentése. Az EB és az EU Tanács portugál elnöksége bejelentette, hogy a tagállamokat képviselő miniszterek aláírták a Digitális Nappal kapcsolatos nyilatkozatokat.
Az első dokumentumot 27 európai uniós tagország képviselői ellenjegyezték és az európai adat-átjárókról, mint az EU digitális évtizedének kulcselemeiről szól. A tagállamok a nyilatkozatban elkötelezték magukat az Európa és annak afrikai, ázsiai, európai szomszédsági és latin-amerikai partnerei közötti konnektivitás megerősítése mellett. A hangsúly a nagyobb és biztonságosabb adatcserét lehetővé tévő földfelszíni és tenger alatti kábeleken, műholdakon és hálózati kapcsolatokon lesz. Az EU már most is szigorú adatvédelmi normákkal és magas színvonalú belső konnektivitással rendelkezik. Globális konnektivitási hálózatainak fejlesztése révén pedig globális, biztonságos és agilis adatközponttá válhat.
A második nyilatkozatot csupán 25 európai uniós tagország képviselői írták alá, Bulgáriáé, Horvátországé és Magyarországé nem. A nyilatkozat az induló vállalkozásokra vonatkozó uniós normáról szól és azt kívánja biztosítani, hogy valamennyi induló és növekvő európai startup hozzáférhessen a sikeres induló vállalkozások által kialakított bevált gyakorlatokhoz. E célból a bizottság a tagállamokkal és az ipari szereplőkkel együtt számos bevált gyakorlatot azonosított, amelyek hozzájárulnak a növekedést elősegítő környezet kialakításához. Ezek közé tartozik a harmadik országbeli tehetségek vízumkérelmeinek feldolgozása; a részvényopciók adóügyi kezelése; valamint a magántőke mennyiségének és sokféleségének növelése. A cél az, hogy ezek a gyakorlatok általánossá váljanak, központi szerepet játsszanak az EU fenntartható, digitális és reziliens gazdasággá való átalakulásában.
Végül 26 európai tagállam politikusai ellenjegyezték az EU zöld és digitális átállásáról szóló nyilatkozatot, amelynek célja környezetünk kímélete érdekében felgyorsítani a zöld digitális technológiák használatát. A tagországok vállalták, hogy együtt fognak működni annak érdekében, hogy felgyorsítsák a fejlett digitális technológiák - például az 5G és a 6G, a száloptika, a nagy teljesítményű számítástechnika és a dolgok internete - bevezetését és fejlesztését, mivel ezek kulcsfontosságúak a klímasemlegesség eléréséhez, valamint a zöld és digitális átalakulás előmozdításához a kiemelt ágazatokban (energia, közlekedés, gyártás, agrár-élelmiszeripar, építés). A fellépés további területei közé tartozik a zöld felhő, a mesterséges intelligencia (MI) és a blokklánc-technológiák, a fenntartható hardverek és a zöld közbeszerzés előmozdítása, valamint a környezetbarát induló vállalkozások és a kkv-k támogatása.
Az IKT-ágazat 26 vezérigazgatója csatlakozott az „Európai Zöld Digitális Koalícióhoz”, amellyel vállalataik (többek között az Accenture, az ATOS, a Dassault Systémes, a Deutsche Telekom, az Ericsson, az IBM, a Microsoft, a Nokia, az Orange, az OVH Cloud, az SAP, a Schneider Electric, a Telefónica, az A1 Telekom Austria, a Vodafone) nevében kötelezettséget vállaltak arra, hogy 2030-ig jelentősen csökkentik szénlábnyomukat, és már 2040-re klímasemlegessé válnak.
Az ezt lehetővé tévő megoldások közé tartozik az energia- és anyaghatékonyabb digitális technológiák fejlesztésébe való beruházás, valamint a megfelelő nem kormányzati és szakmai szervezetekkel való együttműködés a zöld digitális megoldások nettó környezeti hatásának mérése és nyomon követése érdekében. A cégvezetők elkötelezték magukat amellett, hogy más ipari vezetőkkel közösen iránymutatásokat dolgoznak ki a zöld digitális megoldások bevezetésére, hogy ezzel felgyorsítsák a fenntarthatóságra való átállást olyan ágazatokban, mint például az energia, a közlekedés, az építés és a mezőgazdaság.
Margrethe Vestager, a digitális korra felkészült Európáért felelős ügyvezető alelnök így nyilatkozott: „A ma tett új kötelezettségvállalások megerősítik közös törekvésünket a digitalizáció emberközpontú megközelítésére. A több tagállam által aláírt nyilatkozatok három kulcsfontosságú területen, nevezetesen a konnektivitás, az induló vállalkozások és a tiszta digitális technológiák terén tett kötelezettségvállalásokat erősítik meg.” Thierry Breton, a belső piacért felelős biztos hozzátette: „A digitális nap fontos lehetőséget kínál a tagállamok számára a találkozásra, a kulcsfontosságú digitális célok megbeszélésére. A tagállamok által a mai napon tett új kötelezettségvállalások is bizonyítják, hogy az EU-ban együtt fogunk működni a digitális vezető szerep 2030-ig történő megerősítése érdekében.”
Pedro Siza Vieira, Portugália gazdaságért és digitális átállásért felelős minisztere szerint: „A Tanács portugál elnöksége döntő lökést szeretne adni a digitális átállás felgyorsításához. Bízunk abban, hogy a tagállamok által ma tett kötelezettségvállalások hozzá fogják segíteni Európát ahhoz, hogy a digitális évtizedre vonatkozó stratégiának megfelelően globális vezető szerepre törjön a digitális technológiák terén.” A Frankfurter Allgemeine Zeitung felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőben az Európai Unióban egy induló vállalkozás alapítása egyetlen napot vesz majd igénybe és kevesebb, mint 100 euróba fog kerülni és a teljes folyamat megvalósítható lesz elektronikus úton.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 29. 13:35, szerda | Világ
Felmérés: A grönlandiak 85 százaléka nem szeretne az USA-hoz tartozni
A felmérés szerint a megkérdezettek hat százaléka ért egyet azzal, hogy a szigetnek az Egyesült Államok részévé kellene válnia, kilenc százalékuk pedig bizonytalan a kérdésben.
2025. Január 14. 15:06, kedd | Világ
Zelenszkij reagált Fico nyílt levelére
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívta Robert Fico szlovák miniszterelnököt, hogy látogasson Kijevbe.
2025. Január 08. 09:38, szerda | Világ
30 000 lakost kellett evakuálni az erdőtüzek miatt Los Angelesben
A mintegy 30 000 lakos evakuálását Kristin Crowley, Los Angeles város tűzoltóparancsnoka is megerősítette. Hozzátette, hogy a lángok közel 13 ezer épületet fenyegetnek.
2024. December 19. 14:21, csütörtök | Világ
Ezen a napon: December 19.
Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek a mai napon történtek a történelemben.