Hírek
2020. Szeptember 09. 15:01, szerda |
Helyi
Forrás: TASR
A szlovákok kétharmada nem bízik a politikai pártokban és az igazságszolgáltatásban
POZSONY, szeptember 9. – A közügyekkel foglalkozó intézmények iránti bizalom, ill. bizalmatlanság szintje változó Szlovákiában az adott intézménytől függően.
Míg a megkérdezettek 70%-a nem bízik a hazai politikai pártokban, 76%-uk pedig az igazságszolgáltatásban, addig a fegyveres erők, valamint a Köztársasági elnök magas népszerűségnek örvendenek, derül ki a GLOBSEC és FOCUS ügynökség által rendelt felmérésből.
A fegyveres erőknek a megkérdezettek 70% szavazott bizalmat, a Köztársasági elnök esetében ez a szám 58%.
„A közügyekkel foglalkozó intézmények iránti bizalom még sosem volt ennyire fontos,” mondta Dominika Hajdu, a GLOBSEC elemzője.
A márciusi felmérésből az is kiderült, hogy a szlovákok 85%-a szerint az oligarcháknak és egyéb pénzügyi csoportoknak komoly befolyása van a mindenkori szlovák kormányra. Ami szintén elképesztő, hogy a világesemények kapcsán a válaszadók 61%-a gondolja úgy, hogy titkos ügynökségek és társaságok irányítanak mindent, totális világuralomra törve. A 2018-as adatokhoz képest ez 13%-os emelkedést jelent.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Július 10. 12:00, szerda | Helyi
Napszúrásveszély! Másodfokú hőségriasztás van érvényben
Másodfokú hőségriasztás van érvényben ma, július 10-én Szlovákia déli járásaiban, a nappali csúcshőmérséklet meghaladhatja a 37 °C-t.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.