HÃrek
2021. Március 11. 13:22, csütörtök |
Tech
Forrás: TECHRADAR
A Xiaomi rekordsebességű töltésen dolgozik
Az új tÃpus megjelenési idejét az év végére jósolják, a töltési rendszer a leggyorsabb lehet a 2021-es évben.
A Xiaomi meglehetÅ‘sen komolyan veszi a gyorstöltés optimalizálásának, további fejlesztésének kérdését, ezzel kapcsolatban több érdekes bejelentést is láthattunk, tavaly pedig Å‘k dobták piacra a leggyorsabb töltést kínáló telefont. Most egy friss példányon dolgoznak, amely az idei rekordot állítaná fel.
A kínai gyártó kapcsán nemrég arról írtunk, hogy egyik megoldásukon már nincs csatlakozó, eközben pedig egy eltérÅ‘ fejlesztésük távolról tölt, ami jól jelzi a vezetés által házon belül kijelölt irányt. A napokban a Redmi Note 10 mutatkozott be, ezután pedig egy további értesülés látott napvilágot, amely szerint kereken 200 wattos gyorstöltésen munkálkodnak, ez még az idei év vége elÅ‘tt megjelenhet a piacon, bár az egyelÅ‘re nem teljesen világos, hogy mely típus esetében alkalmaznák a még gyorsabb megoldást. Tavaly a Mi 10 Ultra vezette a mezÅ‘nyt a maga 120 wattos töltési iramával, az új példány viszont ezt 200 wattra emelné, ehhez pedig vezetéknélküli és fordított vezetéknélküli funkció csatlakozna, egy kereken 5000 mAh-s akkumulátorral.
Ahogy említettük, még nincs teljes egyetértés a jövÅ‘beni típus kilétével, annak nevével kapcsolatban. Egyes hírek szerint a Xiaomi Mi Mix 4 megjelenésére számíthatunk, amely a sorozat korábbi tagjai által kijelölt úton haladna elÅ‘re, ismét az elÅ‘lapi felület lehetÅ‘ legnagyobb részét hagyva meg a kijelzÅ‘nek, ennek érdekében pedig a szelfikamerát már a panel alá rejtenék el. Mások úgy vélik, hogy inkább a Xiaomi Mi 11 Ultra esetében alkalmazzák majd a rekordgyors töltési funkciót, annak ellenére, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint ez a telefon még az elsÅ‘ félévben megjelenik a piacon, ez pedig kissé korainak tűnik.
A kínai forrás elmondása szerint a második félévben esedékes a bemutató, errÅ‘l mi is beszámolunk majd.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.