Hírek
2020. Június 12. 21:00, péntek |
Helyi
Forrás: TASR
Alkotmánysértő a boltok vasárnapi fertőtlenítés miatti bezáratása
A Meddig bírjuk (Ako dho vydržíme) platform szerint alkotmányellenes a vasárnapi boltzár - írja a TASR.
A kiskereskedők és a bevásárlóközpontok képviselői által létrehozott Meddig bírjuk (Ako dlho vydržíme) platform alkotmánysértőnek és teljesen észszerűtlennek tartja a kötelező vasárnapi fertőtlenítésre hivatkozva bezáratni az üzleteket – tájékoztatott Peter Papanek, a platform egyik vezetője.Papanek szerint két elismert alkotmányjogász is megerősítette véleményüket, mely szerint ez indokolatlan és túlzó korlátozás, ráadásul már jogi alapja sincs.
Bár a márciusban kihirdetett veszélyhelyzet június 13-án véget ér, a boltok továbbra sem nyithatnak ki vasárnaponként, a platform szerint ez egy szerencsétlen és jogi alapokat nélkülöző, sőt alkotmánysértő rendelkezés. A szövetség hangsúlyozza, hogy a bevásárlóközpontok olyan modern épületek, amelyekben gyorsan és egyszerűen el lehet végezni a teljes fertőtlenítést, akár a nyitvatartás ideje alatt is, vagy a zárás után. Éppen ezért teljesen indokolatlan, hogy erre hivatkozva hetente egy egész napra bezárassák az üzleteket.
Papanek Radoslav Procházka alkotmányjogász jogi véleményére hivatkozva elmondta, a Közegészségügyi Hivatal (ÚV) a hatáskörének megfelelően ugyan elrendelheti a kötelező heti fertőtlenítést, de az üzletek bezárását már nem.
Marek Benedik alkotmányjogász szintén úgy véli, a fertőtlenítés címén elrendelt vasárnapi zárva tartás a veszélyhelyzet megszűnése után már meghaladja a szükségesség alkotmányos elvét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Július 10. 12:00, szerda | Helyi
Napszúrásveszély! Másodfokú hőségriasztás van érvényben
Másodfokú hőségriasztás van érvényben ma, július 10-én Szlovákia déli járásaiban, a nappali csúcshőmérséklet meghaladhatja a 37 °C-t.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.