Hírek
2020. November 09. 19:45, hétfő |
Rendőrségi
Forrás: TASR, facebook
Andrej Kiska: Tudtam Bödör konspirációs találkozóiról
POZSONY, november 9. – Andrej Kiska ex-elnök tudott Norbert Bödör titkos találkáiról, ezt közösségi oldalán jelentette be azzal, hogy államfőként hozzájutott ilyesfajta információkhoz is.
„A személy, aki ezt közölte velem, többet tud mondani az ügyről. Nyilvánvaló, hogy a NAKA még nem érte el a jéghegy csúcsát,” magyarázta Kiska. Kiska azért reagált a közösségi hálón, mert a NAKA legutóbbi akciójáról készített jegyzőkönyvben többször is feltűnt a neve. Arról is tudott, hogy a nemrég őrizetbe vett ex-rendőrkapitány, Tibor Gašpart egyfajta szolgaként ültette a rendőrség élére az akkori belügyminiszter, Róbert Kaliňák. „A kezükben volt az egész rendőrség és az ügyészség, ezért volt merszük a köztársasági elnök ellen menni,” írja Kiska.
Azzal folytatja, hogy a rendőrség gyorsan és effektíven oldotta azt, amit akkoriban Robert Fico a médiában belengetett. Kiska szerint „Fico pontosan tudta, hogy a rendőrség mit művel a politikai ellenfeleivel”. A volt államfő arra kíváncsi, ki adta a rendőrségnek ezeket a parancsokat akkoriban.
A NAKA a múlt héten vett őrizetbe több, volt magasrangú rendőrt. A Norbert Bödör körül tevékenykedő bűnbanda 13 tagja ellen emeltek vádat. Hatukat azonnal börtönbe szállították, onnan védekezhetnek. Az ítélet nem jogerős, még várják a Legfelsőbb bíróság döntését.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 03. 10:12, kedd | Rendőrségi
Újabb bombariadó miatt kutattak át egyes pozsonyi alapiskolákat
A szóban forgó intézmények a Černyševského, a Nobel téri, a Tupolevova, a Dudova, a Holíčska, a Gessayova és a Pankúchova általános iskolák.
2024. Augusztus 30. 14:36, péntek | Rendőrségi
A kormány bemutatta a rendőrséget érintő változásokat
Szeptember 1-jén megszűnik a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, és három új szervezeti egység jön létre: a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal, a Nemzeti Kábítószer-ellenes Egység és a Terrorelhárítási Központ.
2024. Augusztus 28. 14:49, szerda | Rendőrségi
Több mint 1000 rendőr felügyeli majd a csütörtöki SNP-ünnepségeket
A belügyminiszter szerint a rendőrség drónokat és drónelhárító technológiát is bevet majd, hogy az ünnepségek alatt figyelemmel kísérje a helyzetet.