Hírek
2021. Május 08. 12:31, szombat |
Kzélet
Forrás: TASR
Čaputová és húsz másik államfő Európa jövőjéről tárgyalna

Zuzana Čaputová szlovák köztársasági elnök csatlakozott ahhoz a levélhez, amelyet Európai vezetői írnak közösen. A levélben egy közös megbeszélést sürgetnek, melynek témája Európa jövője lenne.
A TASR hírügynökséget Martin Strižinec, az Elnöki Palota szóvivője tájékoztatta. A levelet eddig huszonegy államfő írta alá, és nem véletlenül időzítették a kezdeményezést május 9-re, ekkor van ugyanis a Nemzetközi Európa Nap. „Az államfők a levélben felhívják a figyelmet Európa kihívásaira, elmondásuk szerint a világjárvány amellett, hogy megmutatta Európa integritásának igazi erejét, a gyenge pontokra is rámutatott. Az Európa jövőjéről szóló nemzetközi konferencia teret ad olyan ötleteknek, vitáknak és párbeszédeknek, amelyek segíthetnek megválaszolni ezt a két kérdést: mit várunk el a jövőben az Európai Uniótól és mit tehetünk érte ma,” pontosított a szóvivő.
Az európai vezetők a levélben leírtak alapján megegyeztek abban, hogy „szükségünk van egy erős és hatékony Európára, amely nagyhatalomként vesz részt a fenntartható, klímaneutrális és digitalizációval támogatott fejlesztésekre való átállásban.” Egy olyan Unióról van szó, amellyel bárki tud hasonulni. A vezetők buzdítanak mindenkit, hogy kapcsolódjon be a projektbe.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.
2025. Április 07. 14:38, hétfő | Kzélet
Átmenetileg visszaállítják a határellenőrzést a magyar és az osztrák határon
Ennek oka a szarvasmarhákat sújtó száj- és körömfájás, amely több magyarországi településen is előfordult, majd a betegség átterjedt és elterjedt a Szlovák Köztársaságban.
2025. Március 27. 15:35, csütörtök | Kzélet
Ausztria katonai egységet küldött Szlovákiába a száj- és körömfájás elleni védekezés megerősítésére
A szlovák kormány kedden Szlovákia egész területére rendkívüli helyzetet hirdetett a betegség miatt.