Hírek
2020. Július 24. 14:00, péntek |
Helyi
Forrás: TASR
Az OĽaNO szerint az ellenzék nem készült fel a tárgyalásra
Az ellenzék tegnap megpróbálta bizalmi szavazással elmozdítani székéből a miniszterelnököt, de nem járt sikerrel.
Az ellenzék nem készült fel az Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök leváltásáról szóló tárgyalásra. Ez a rendkívüli parlamenti ülésén folytatott vitában is megnyilvánult – jelentette ki Michal Šipoš, az OĽaNO parlamenti klubjának elnöke a miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról szóló szavazás után. A Matovič elmozdítására irányuló ellenzéki kezdeményezés kudarcba fulladt. A kormányfő köszönetet mondott a koalíciós partnereknek, amiért kiálltak mellette. Anna Zemanová, az SaS-klub elnöke kijelentette, a szavazással lezártnak tekintik az ügyet, és most már a reformokra összpontosíthatnak.
„Holnaptól azon dolgozunk, hogy az embereknek segítsünk" – mondta Šipoš, és hozzátette, tovább kell lépni és a lényeges kérdésekre összpontosítani. A miniszterelnök pedig azt mondta, sok még a tennivaló. „A kormány támogatást kapott, az SaS ezzel lezártnak tekinti az ügyet" - mondta Zemanová. Azt, hogy az SaS egyes képviselői hiányoztak a tárgyalóteremből, azzal indokolta: mindenki ott volt, aki ott tudott lenni.
Az ellenzéknek nem sikerült elmozdítania Matovičot a miniszterelnöki székből. Az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt a parlament rendkívüli ülésén jelenlévő 125 képviselő közül csupán 47 támogatta. 78 képviselő szavazott ellene, senki sem tartózkodott. Matovičot a diplomamunkájáról napvilágot látott információk miatt, és azért akarta leváltani az ellenzék, mert szerintük nem alkalmas a miniszterelnöki posztra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Július 10. 12:00, szerda | Helyi
Napszúrásveszély! Másodfokú hőségriasztás van érvényben
Másodfokú hőségriasztás van érvényben ma, július 10-én Szlovákia déli járásaiban, a nappali csúcshőmérséklet meghaladhatja a 37 °C-t.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.