HÃrek
2021. Szeptember 02. 16:14, csütörtök |
Tech
Forrás: CNET
Az új iPhone-ba bekerül a személyi igazolvány és a jogosÃtvány
Az új fejlesztést először csak pár amerikai államban tesztelik, a személyes adatokat pedig akár az okosóráról is meg tudjuk majd mutatni – jelentette be az Apple.
Egy hosszabb közleményt hozott nyilvánosságra az Apple a szerdai napon, amelybÅ‘l kiderült, hogy mostantól a készülékeken tárolható lesz a személyi igazolvány és a jogosítvány is. A felhasználók ezt a Wallet applikációban állíthatják be. A fejlesztés megkönnyíti az állampolgárok beazonosítását, ráadásul minden fontos okmány azonnal és bárhol elérhetÅ‘ lesz.
A dokumentumokat ahhoz hasonlóan kell majd beszkennelni, ahogy most a bank-, illetve hitelkártyát, azzal a különbséggel, hogy ennek a folyamatnak a végén egy szelfire is szükség lesz. Ezt egyfajta óvintézkedés miatt vezették be, ám sem ezt, sem a megadott jogosítványt nem látja majd az Apple – a tárolás titkosított módon zajlik.
Az USA közlekedésbiztonsági hatósága már jelezte, hogy bizonyos repülÅ‘tereken is fel lehet majd mutatni a digitális iratokat az ellenÅ‘rzéskor. Ehhez elÅ‘bb viszont az állam jóváhagyása is szükséges, de azt még nem kapta meg a rendszer. Az Apple szerint az ügyben folyamatosak a tárgyalások.
A fejlesztést eleinte kizárólag az Egyesült Államokban (de ott is csak néhány államban) lehet majd használni, a szeptemberben érkezÅ‘ iOS 15-tel. Ebben a rendszerváltozatban lesz ugyanis benne az a funkció, ami biztosítja, hogy a felhasználó be tudja szkennelni az iratokat. Ez utóbbiakat a cég okosórájáról is be lehet majd mutatni:
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.