Hírek
2022. December 14. 11:08, szerda |
Sport
Forrás: somorja.sk
Bajnok lett az Atletico Samaria!
A somorjai csapat a pozsonyi minifutball II. ligájának csúcsára felérve hódíthatta el a bajnokoknak járó trófeát. A csapat ezzel automatikusan szintet lépett, 2023-tól már egy első ligás csapatnak szurkolhatunk.
A klub 2018-ban alakult, a legalsó, negyedik osztályban kezdve pályafutását. ,,Fokozatosan javultunk és léptünk magasabb osztályba. Már tavasszal közel voltunk, hogy feljussunk a legfelső osztályba, de hiányzott egy pont. Örülünk, hogy most már összejött,“ mondta Haluska Péter, aki a klub egyik alapító tagja és a mai napig a csapat erőssége.
,,Értékes a sikerünk, mivel a mi csapatunkban csak hobbifocisták vannak, míg a másoknál volt, illetve jelenlegi profik is szerepelnek. Nálunk remek a csapatszellem, amely már két éve megmutatta az erőségét. Mint másodosztályú klubot meghívták a minifutball szlovák döntőjére. Hatvannégy csapat közül a 27. helyet szereztük meg. Mégpedig úgy, hogy az ellenfeleknél olyan profik is szerepeltek, akik külföldi bajnokságokban szerepelnek,“ árulta el Haluska Péter, aki csapatával már készül a tavaszi találkozókra a legjobb együttesek ellen.
Forrás: somorja.sk
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 09. 10:46, hétfő | Sport
Sinner nyerte a US Open-t
Ebben az évezredben csak a svájci Roger Federernek és a szerb Novak Djokovicnak sikerült mindkét keménypályás Grand Slam-tornát megnyernie ugyanabban a szezonban.
2024. Szeptember 03. 10:35, kedd | Sport
A szlovák jégkorong-válogatott kijutott a 2026-os téli olimpiára
Ez lesz a hetedik alkalom, hogy a szlovák jégkorongozók részt vesznek téli olimpián.
2024. Augusztus 27. 18:12, kedd | Sport
Különleges díjat kap Ronaldo az UEFA-tól a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményéért
Ronaldo tartja a rekordot a Bajnokok Ligájában, 183 mérkőzésen összesen 140 gólt szerzett a Manchester United, a Real Madrid és a torinói Juventus színeiben.