Hírek
2025. Február 12. 14:33, szerda |
Sport
Forrás: teraz.sk
BL: A Real sikeresen fordított a City otthonában

A Real sorozatban negyedszer találkozik a Cityvel a legrangosabb klubverseny kieséses szakaszában, és az első mérkőzés után közel áll ahhoz, hogy harmadszor is továbbjusson ezen az ellenfelén.
A Real Madrid egy késői fordításnak köszönhetően 3-2-re nyert a Manchester City otthonában a Bajnokok Ligája kieséses szakaszának első mérkőzésén, így közelebb került a továbbjutáshoz a visszavágó előtt. A City 2018 szeptembere óta először kapott ki hazai pályán ebben a kiírásban. A „fehér balett” edzője, Carlo Ancelotti szerint csapata számára most kezdődik a szezon, és ez a győzelem nagy önbizalmat ad nekik.
Az angol csapat kétszer is vezetett a mérkőzésen, ugyanis a norvég gólgyáros Erling Haaland előbb játékból talált be, majd a második félidőben egy büntetőt is értékesített. Az Etihad Stadiumban eltöltött este azonban végül a vendégeké lett, ugyanis Brahim Diaz 2-2-re egyenlített, majd Jude Bellingham a hosszabbításban megpecsételte a diadalt. „Éppen odafutottam, ha esetleg 'Vini' befejezése a kapun kívülre tartana. Ott voltam és sikerült gólt szereznem. Úgy éreztem, a teljesítményünk megérdemelte a győzelmet, úgyhogy dicséret illeti a csapatot” - mondta a 21 éves angol támadó középpályás az uefa.com szerint. A párharc legjobbja a brazil Vinicius Junior volt, aki csapata második és harmadik góljához is hozzájárult. „Nehéz megmagyarázni, mi történik a Real Madriddal a Bajnokok Ligájában. De látható, hogy győzni akartunk. Ez a küldetés, ez a terv”.
A Real sorozatban negyedszer találkozik a Cityvel a legrangosabb klubverseny kieséses szakaszában, és az első mérkőzés után közel áll ahhoz, hogy harmadszor is továbbjusson ezen az ellenfelén. Az angol csapat csak a 2022/23-as szezonban volt jobb, amikor végül a bajnoki címig menetelt. A szélső Diaz azonban tudja, hogy jövő héten még mindig vár rájuk a visszavágó: „Jön a második meccs, és azon keményen kell dolgoznunk. Mi vagyunk a Real Madrid. A történelem legjobb klubja”. Az olasz edző az eredménnyel elégedett volt, de a csapat teljesítményével már kevésbé. Sok lehetőségünk volt, de a City is gondot okozott nekünk. Jó meccs volt, és ilyen teljesítményre számítottunk. Néha hiányzott az egyensúly, de mindenki láthatta, hogy van minőségünk”.
Ancelottit gondok gyötrik a védelem összetételével, mivel többen is sérültek. „A védő négyes még soha nem játszott vagy edzett együtt. Ennek ellenére képesek voltunk valamit kihozni belőle”. A kormányos azt is megjegyezte: „Toni Rüdiger és David Alaba a visszavágó előtt rendelkezésre kell, hogy álljon. Szükségünk van rájuk”. Szerinte az első meccsen aratott diadal nem jelent semmit: „A szezon most kezdődött el igazán, és a nehézségek ellenére jó eredményt értünk el. Jól fel kell készülnünk a visszavágóra, ez a győzelem nagy önbizalmat ad nekünk ehhez. A legnagyobb hiba amit elkövethetünk, hogy elbízzuk magunkat és lankad az odafigyelés. Ez csak az első meccs volt.”
A Manchester Citynek nem megy jól az idei szezonban: a Premier League 5. helyén áll, és csak az utolsó fordulóban aratott diadallal kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája kieséses szakaszába. „Az eredmény az, ami. Sok jó dolgot csináltunk, de aztán megint jöttek a rossz döntések. Ez már sokszor megtörtént ebben a szezonban. Nehéz ezen a szinten” - összegzett a hazaiak edzője, Pep Guardiola az AFP szerint, majd folytatta: „Az összes Real Madrid elleni meccsünk közül ez volt a legjobb. Arra számítottam, hogy így fognak játszani. Nem lehetek mérges a csapatomra. Tudjuk, hogy milyen minőségű csapat az ellenfelünk. Ilyen eredményt a kezünkben tartani, és kihagyni azt, nehéz elviselni”.
A védő John Stones is bosszús volt a vezetés elvesztése miatt: „Mindenki számára frusztráló. Nagyszerű lehetőségünk volt arra, hogy talán 2-1-es állással menjünk Madridba, most pedig egy gólra van szükségünk az egyenlítéshez. De még nincs vége. Pozitívnak kell maradnunk és előre kell néznünk. Még 90 percünk van hátra, és szeretnénk helyrehozni a dolgokat”.
Forrás: teraz.sk
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 25. 14:11, kedd | Sport
Nemzetek Ligája: A törökök gyértelmű győzelemmel erősítették meg feljutásukat az A-divízióba
A törökök elfoglalták Budapestet.
2025. Március 24. 13:44, hétfő | Sport
F1: Piastri rajt-cél győzelmet aratott Kínában, a Ferrari mindkét pilótáját kizárták
Ez volt Piastri karrierjének harmadik győzelme, az első az idei szezonban.
2025. Március 13. 16:56, csütörtök | Sport
BL: Folytatódik az Atletico átka a Real ellen
Ez volt az ötödik sikertelen próbálkozása legyőzni a városi riválist a klubverseny újkori történetében.
2025. Március 12. 14:19, szerda | Sport
BL: A PSG kiütötte a Liverpoolt, Enrique: Ez csak a kezdet!
A Liverpool remekül helytállt idegenben a sorozat első meccsén, hiszen az ellenfél fölénye ellenére sikerült gólelőnybe kerülnie a visszavágó előtt.