2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2020. Július 22. 17:00, szerda | Világ
Forrás: MTI

Budapesten tárgyalt a magyar és a szlovák védelmi miniszter

Budapesten tárgyalt a magyar és a szlovák védelmi miniszter

Benkő Tibor és Jaroslav Naď kifejezték azon meggyőződésüket, hogy Közép-Európa biztonságáért közösen kell fellépni.

A tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón Benkő Tibor, a honvédelmi tárca vezetője azt mondta: egyformán látják, érzik, tapasztalják, mi történik a nagyvilágban és Európában. Ezekkel a kihívásokkal szemben pedig csak közös erővel, közös akarattal, közös munkával tudnak sikeresen védekezni - tette hozzá.

Jaroslav Nad' jelezte, hogy a Magyarország által - Közép-Európa biztonsága érdekében - létrehozandó, hadosztály szintű parancsnokság előkészítő munkáiban Szlovákia is szeretne aktívan részt venni.

Emellett abban is megállapodott a két miniszter, hogy minél előbb aláírják a közös légtérfelügyeletről szóló megállapodást.

Benkő Tibor közölte: Magyarország és Szlovákia is nagy lépéseket tesz a haderőfejlesztésben, különböző projektek indultak, amelyek közös megvalósításáról is tárgyaltak.

Jaroslav Nad’ védelmi miniszter külön hangsúlyozta, hogy nemcsak védelmi miniszterként, hanem a Szlovák Köztársaság kormányának tagjaként érkezett, hogy igazolja a két ország közötti jó kapcsolatokat. Elmondta: kedden és szerdán hasznos, tárgyilagos tárgyalásokat folytattak, amelyek során az Európai Unión, a NATO-n, a visegrádi együttműködésen belüli, valamint a kétoldalú kapcsolatokról is egyeztettek. Kiemelte: a védelmi politika és ipar területén is több együttműködési lehetőségről, közös projektről tárgyaltak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 07. 17:16, hétfő | Világ

Fico: Szlovákia feltétel nélkül támogatja Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz

Ugyanakkor Fico szerint Szlovákia részt fog venni minden olyan békekonferencián, amelynek célja az Ukrajna és Oroszország közötti háború befejezése.

2024. Szeptember 30. 11:56, hétfő | Világ

Dél-Korea energetikai együttműködési megállapodást írt alá Szlovákiával

Dél-Korea felajánlotta együttműködését az új atomerőmű-blokk projektjében.

2024. Szeptember 23. 13:25, hétfő | Világ

XTB: A kávé ára meghaladta az eddigi maximumot

A vállalat szerint a kávé árának emelkedésében a legnagyobb szerepet az időjárás és annak a kávé termelésére való hatása játssza.

2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ

Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”

Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.