Hírek
2021. December 06. 22:45, hétfő |
Magyarország
Forrás: Magyar Nemzet / Blikk
Csollány Szilveszter lélegeztetőgépre került
Koronavírus-fertőzéssel ápolják Csollány Szilvesztert. Az egykori olimpiai bajnok tornász állapota súlyos, jelenleg is lélegeztetőgép segítségére szorul.
A Magyar Nemzet számolt be a hírről, miszerint Csollány Szilveszter megfertőződött a koronavírussal. A versenyzéstől még 2003-ban visszavonult olimpiai, világ- és Európa-bajnokot kórházban ápolják. Állapota folyamatosan romlott, így lélegeztetőgépre került.
A lap azt írja, hogy november 23-án telefonon keresték az 51 éves Csollányt, hogy interjút készítsenek vele. Akkor a sportoló egy hét türelmet kért, arra hivatkozva, hogy gyengélkedik. Azt követően, múlt hétfőn sms-ben annyit üzent, hogy kórházba került, a lap mai megkeresésére pedig már nem válaszolt. Előzetes információk szerint a tornászt először Sopronban, később pedig már Budapesten ápolták. A Blikk információi szerint Csollány Szilveszter már három héttel ezelőtt elkapta a vírust, de a kezdetekben nem tűnt súlyosnak a dolog. Nagyjából egy héttel ezelőtt azonban az állapota egyre rosszabbra fordult, ezután egy budapesti kórházba szállították, ahol intenzív osztályra, majd pedig lélegeztetőgépre került.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 28. 14:28, szerda | Magyarország
Pusztító vihar tombolt Magyarországon
A tűzoltók a villámlás és a kidöntött fák okozta károk helyreállításán dolgoznak. A vihar autókat, épületeket és utakat rongált meg.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.