2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2020. Június 22. 12:28, hétfő | Helyi
Forrás: regiojet/facebook

Délután is késni fognak a vonatok a Komárom-Pozsony szakaszon

Délután is késni fognak a vonatok a Komárom-Pozsony szakaszon

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a délelőtt a nagypakai vasút átjárónál a vonat egy személyautóval ütközött. A társaság jelezte, sikerült felszabadítani a sínpályát, délután azonban jelentős késésekkel kell számolni.

A RegioJet közleménye szerint a délelőtt folyamán több járatot is törölni kellett, mert a szakaszt blokkolta a károsult szerelvény. Ezt délre sikerült eltávolítani, ismét járható tehát a Dunaszerdahely-Pozsony szakasz. A menetrend szerinti közlekedés azonban délután 5 óráig biztosan nem áll helyre – a 4329-es számú személyvonat, amely fél 3-kor indulna Pozsonyból Komárom irányába, ma nem fog közlekedni. Ennek az az oka, hogy az ütközés során megsérült a szerelvény, amelyet egyelőre nem tudtak pótolni.

A társság azt ígéri, mindent megtesznek azért, hogy a 4339, 4340 és 4345 számon ismert járatok már nagyobb késések nélkül közelkedjenek.

Címkék: regiojet

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 21. 14:25, hétfő | Helyi

A Komáromi Erődben találkozik Fico, Orbán és Vučič

A vezetők kedden Komáromban az Európába irányuló illegális migráció megállítására irányuló innovatív megoldásokról is tárgyalnak.

2024. Október 04. 11:35, péntek | Helyi

Lemond miniszteri posztjáról Zuzana Dolinková

Kritizálta többek közt a kormány konszolidációs intézkedéseit.

2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi

Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben

A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.

2024. Október 21. 13:58, hétfő | Sport

F1: Duplázott a Ferrari Austinban

Az olasz csapat dupláját Carlos Sainz erősítette meg a második hellyel.