Hírek
2023. Február 22. 16:17, szerda |
Kzélet
Forrás: teraz.sk
Egy 11 éves fiú ült a volán mögött Szereden
Tekintettel arra, hogy a gyermek ellen vétség miatt nem indítható eljárás, a rendőrség azokkal a személyekkel foglalkozik, akik engedélyezték az autó vezetését – közölte a rendőrségi szóvivő.
Egy 11 éves fiú vezetett autót Szereden, amit egy helyi lakos vette észre és értesítette a rendőrséget. A fiún kívül a nagymamája és az autó tulajdonosa is a járműben utazott benne, de végül a rendőrségen kötöttek ki. Erről a nagyszombati regionális rendőrségi szóvivő, Zlatica Antalová tájékoztatott.
„Még vizsgáljuk, hogy a fiú milyen körülmények között vezetett. Tekintettel arra, hogy a gyermek ellen vétség miatt nem lehet eljárást indítani, a rendőrség azokkal a személyekkel foglalkozik, akik engedélyezték az autó vezetését. A szabálysértésekről szóló törvény alapján a kihágásért a jármű tulajdonosa a felelős.” – mondta a szóvivő.
Hozzátette, hogy egy gyereknek autót engedni nemcsak törvénytelen, hanem rendkívül felelőtlen, de különösen kockázatos is. Vezetői engedéllyel nem rendelkező személyek nem ülhetnek volán mögé.
"A gyermek nem tudja megfelelően felmérni a forgalmi helyzetet, pánikba eshet és különféle veszélyes helyzeteket okozhat. Egy súlyos baleset esetén nem a kiskorú vállalja a felelősséget, hanem azok, akik engedték a vezetést és rábízták az autót.” – mondta a szóvivő.
forrás: teraz.sk
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.