Hírek
2021. Február 02. 21:49, kedd |
Világ
Forrás: MTI / WHO
Egy brit srác eddig semmit nem tudott a járványról, tíz hónap után kelt fel a kómából
Joseph Flavill tíz hónappal ezelőtt szenvedett autóbalesetet, azóta feküdt kómában. A brit fiatalember már lábadozik, arról meg aztán végképp nem volt tudomása, hogy már kétszer is elkapta a betegséget.
A The Guardian beszámolója szerint Josephet március elején ütötte el egy autó Burton on Trent városában, így még a járványügyi korlátozások előtt veszítette el az eszméletét. A baleset következtében a fiú agya súlyos sérülést szenvedett, így egészen év végéig kómában feküdt. „Fogalma sem volt a járványról, hiszen tíz hónapig aludt. A tudata javult, de egyelőre nem tudjuk, mit ért meg az egészből,” nyilatkozta Joseph nagynénje a The Guardian hasábjain.
A fiú már tudja mozgatni a végtagjait, pislogással és mosollyal kommunikál. A családtagjaival telefonon, illetve videóhívásokon keresztül tartja a kapcsolatot. A nagynéni elmondása szerint már sikerült elmagyarázniuk neki, hogy a korlátozások miatt nem tudnak együtt lenni, de a koronavírus okozta járvány súlyosságára egyelőre meg sem próbáltak kitérni.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 21. 10:04, szerda | Világ
Az 1968-as augusztusi megszállás véget vetett a prágai tavasznak és elkezdődött a “normalizáció”
Az invázió a második világháború vége óta a legnagyobb fegyveres akció volt Európában, amely 1968. augusztus 20. és 21. között kezdődött.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.