Egy közel húsz éves fegyveres konfliktus előzte meg mindezt, több ezer halálos áldozattal, most pedig úgy néz ki, mind hiába, a vallási extrémizmus győzedelmeskedett. Na, de hol is kezdjük ezt?

2020 februárjában az Egyesült Államok bejelentette, hogy miután megegyezést kötött az Afganisztáni tálibokkal, akik az iszlám vallás radikális változatát hirdető szunnitákhoz tartoznak és közel 20 éves fegyveres konfliktusban álltak velük a terület feletti befolyás megtartásáért, 2021 szeptemberéig kénytelen lesz katonaságát maradéktalanul kivonni a közel-keleti ország területéről. A bejelentés után mindenki tudta, nagyjából mire lehet számítani, senki nem hitt olyan hiú ábrándokban, mint hogy az ország hadsere egyedül képes lesz majd megfékezni a hatalomra törő tálibokat, az azonban még az Egyesült Államok elnökét, Joe Bident is meglepte, milyen gyorsan került át kezükbe az irányítás. Mondjuk, nem tudom mi annyira meglepő azon, hogy az körülbelül védelem nélkül maradt állampolgárok inkább békés úton félreálltak az állig felfegyverzett csapatok láttán ahelyett, hogy önkéntesen küldték volna magukat a másvilágra, de ezek szerint ez nem mindenki számára magától értetődő, lehet, csak nem vagyok eléggé nacionalista…

Az ország fővárosa, Kabul múlt hét vasárnap „esett el” ezzel egy időben a korábbi elnök, Asraf Gáni elhagyta az országot, tudván milyen sors jutott volna neki, ha a tálibok döntenek a jövőjéről. Ekkor lehetett kimondani, Afganisztán elesett és többé nem létezik olyan formában, ahogy azt az utóbbi két évtizedben ismertük. Ezek után azonban elkerülhetetlenül érkezik a kérdés, mi lesz ez után. Mondhatnánk, hogy vannak elképzelések, lehetőségek, azonban a tálibok már ettől is előbbre járnak, hiszen egy pillanatig sem húzták az időt és kimondták, felesleges a demokráciát várni, az nem itt lesz. A mindennapi élet ezek után a „saría”, vagyis az iszlám vallás erkölcsi, és morális „kódexe” alapján lesz szabályozva, amiről első olvasatra kiderül, hogy nem épp a legmegbocsájtóbb a kihágásokkal szemben, már ha egyáltalán kihágásnak lehet venni a számunkra néha középkorinak tűnő szabályok megszegését.

Semmi kétség sem fér hozzá, hogy a tálib hatalomátvétel nem azonos mértékű változásokat hoz majd a férfi és a női nem számára, hiszen míg az előbbiek alapjogai „papíron” nem sokat változnak majd, addig a nők jogain hatalmasat fognak csorbítani, ez pedig nem egy lehetőség, hanem egy folyamat, ami már meg is kezdődött. Az afganisztáni nőknek a korábban fenntartott kormány irányítása alatt lehetőségük nyílt tanulni, munkát vállalni, öltözködésükkel nem kellett szigorú szabályokat követni, dönthettek arról kivel szeretnének házasságot kötni, illetve arról, kivel nem, tehát valójában emberekként voltak kezelve (és én is alig hiszem el, de ezt tényleg múlt időben kell írnom…). Ami azonban most következik, az nagyjából 200-300 évvel viszi őket vissza a múltba, nemcsak ostoba szerepekkel korlátozva életüket, de nagyjából elvéve tőlük a döntés szabadságát úgy általánosságban.

Milyen reakciót váltott ez ki mind a lakosokból, mind a világ többi országából? Evakuálás, menekülés, biztonságba helyezés, ameddig csak lehet, és lássuk be, valószínűleg ez az egyetlen ésszerű lépés jelen pillanatban. Fogalmunk sincs, hogy fog kinézni a „tálib kormányzás” a gyakorlatban, elképzeléseink lehetnek, amiket erősen táplálnak azok a képek is, melyeken a hatalomátvétel utáni napon elkezdték lefesteni vagy épp letépkedni a női modelleket ábrázoló plakátokat, vagy épp azok, ahol az alakulóban lévő kormány lehetséges jelöltjei automata gépfegyverekkel ácsorognak az elnöki palotában. Mindezek fényében ésszerű lépés minden országtól, hogy repülőgépeket küld állampolgárainak menekítése céljából, az pedig, hogy sok esetben a menekülni vágyó afgán lakosságnak is megadták a távozás lehetőségét, hatalmas tiszteletet kéne, hogy ébresszen. Láthatjuk, ahogy egy országon szépen lassan a diktatúra lesz úrra, ahogy a józan ész, helyett a fanatizmus kerül a középpontba és mégis, amikor a témával foglalkozó cikkek kommentjeit olvasom, egy pillanatra az én hitem is meginog a mi nagy „nyugatiságunkban”. Nem kívánom sokáig ragozni a témát, legyen elég annyi, hogy akik annak örülnek, ahogy a bizonytalan sorsuk miatt menekülni vágyó afganisztániak közé lőnek, vagy, épp azt tartják humorosnak, ahogy ugyanezen emberek a felszálló gépekre kapaszkodás után zuhannak a biztos halálba, azok inkább ne nevezzék magukat civilizáltnak. A kikerülhetetlen „de most már akkor Amerika oldja meg, ha így elcseszték” és haszonszőrű hozzászólásokra pedig csak annyit mondanék, Amerikát már elég jól ismerjük, de nincs és soha nem is lesz olyan helyzet, melyben „tetteik” közömbössé tehetnének minket ártatlanok életével kapcsolatban.