Hírek
2021. Július 11. 21:28, vasárnap |
Kzélet
Forrás: cas.sk
Egyelőre ködbe burkolózik a Za ľudí párt jövője
A párt tagjai a mai napon egy baráti, nem hivatalos találkozón vettek részt Pöstyénben. A TASR hírügynökségnek ezt a párt több tagja is megerősítette.
A vezetők a párt jövőjéről beszélgettek. A Mária Kolíková igazságügyi miniszter körül kialakult csoportot maga Kolíková és annak államtitkára, Michal Luciak képviselik. A találkozón mellettük a pártelnök és több elnökségi tag is részt vesz.
A Kolíková körül kialakult csapat egy vezetőségi találkozót sürgetett a héten, Remišová azonban először egy baráti találkozót javasolt kötetlen módon, nem megszokott környezetben. Kolíková erre úgy reagált, hogy egy kirándulás nem oldja meg a helyzetet. Vladimíra Marcinková parlamenti képviselő és elnökségi tag szerint a pártelnök már két hónapja nem hívott össze elnökséget és a belső kör sem tárgyalt azóta. „Mi azt javasoltuk, hogy üljön össze a szűk vezetés és tegyünk végre pontot a történet végére. Remišová nem jött el a megbeszélt találkozóra. A konstruktív tárgyalások helyett üdülőközpontokba szeretne menni. A helyzet túl komoly ehhez, ráadásul a Közgyűlés összehívását is blokkolják,” magyarázta a politikus.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.