Hírek
2022. Április 24. 19:07, vasárnap |
Tech
Forrás: Days Tech
Egyre dominánsabb az iOS
Az Apple szoftverének részesedése folyamatosan nő, de ez természetesen az anyagiaktól is függ.
Az Apple egyre több területen jelenik meg komoly kihívóként, nemrég például arról írtunk, hogy a cég már saját játékvezérlőkön dolgozik, eközben azonban az okostelefonok szegmensében is folytatódik a versenyfutás – nem véletlen, hogy a Google a maga részéről most megkönnyíti az Androidra váltást. Az elmúlt években új trend rajzolódott ki, ez várhatóan folytatódni fog.
A StockApps oldalán jelent meg a napokban egy részletes összefoglaló, amelyben a Statista adataira hivatkozva írnak az Apple fokozatos előrenyomulásáról. Kiemelik, hogy míg 2018-ban az Android még a teljes piac 77 százalékát uralta, ez mára 70 százalék alá csökkent, miközben az iOS ugyanezen időszak alatt 19 százalékról jött fel 25 százalékra, vagyis a javulás ténye letagadhatatlan. Ennek egyik oka valószínűleg a némileg olcsóbb iPhone SE sikere lehet, bár ezen sorozat legutóbbi tagja a céget hosszú ideje figyelő Ming-Chi Kuo szerint már egyáltalán nem hozott magával kirobbanó eredményt, ez viszont még nem vet majd véget a fenti trendnek.
A mobilos operációs rendszerek versenyében a két nagy uralja a piacot, bár a táblázatban még megtalálhatók azon kisebb szereplők, amelyek nem túl gyakran bukkannak fel az általunk látott készülékeken. A listán a KaiOS, a Windows Phone, a Series 40, valamint a Samsung neve is előkerül, ezek azonban együttesen is alig észrevehető részesedéssel bírnak, a területen tehát nem várható új komoly kihívó megjelenése. Ami az egyes régiókat illeti, az USA-ban már az iOS vezet a maga 54 százalékával, Európában nagyjából a globális átlagnak megfelelő számokat látunk (30 százalékos iOS-részesedéssel), Afrikában viszont egyértelmű az Android nagy fölénye, ami a 84 százalékos szeletben mutatkozik meg.
Az iOS piaci részesedése nagymértékben függ a vásárlói pénztárcák vastagságától, ezen csak jóval olcsóbb telefonok bemutatásával tudnának változtatni, ez azonban eddig elmaradt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.