Hírek
2022. December 30. 20:50, péntek |
Kzélet
Forrás: ujszo.com, adatbank
Elhunyt Duray Miklós
A szlovákiai magyar közélet egyes legjelentősebb személyiségét életének 77. évében szólította el a sors.
Duray Miklós egy hosszan tartó betegség után tért örök nyugovóra, az életét összefoglaló búcsúztatót az ÚjSzó.com tette közzé. Forrás: adatbank
Duray Miklós 1945 július 18-án született Losoncon. Magyar tannyelvű iskolákba járt, Losoncon alapiskolába, majd Füleken középiskolába. Érettségi után 1962–63-ban munkásként dolgozott.
1963 és 1971 között a pozsonyi Comenius Egyetemen tanult és általános geológusdiplomát szerzett. Egyetemi tanulmányait a Prágai tavasz eseményei közepette megszakította (1965-től aktívan politizált). A doktori címet 1977-ben szerezte meg.
Már diákkorától aktív közéleti szerepet vállalt (1965–1968: a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub elnöke; 1968–1969: a Magyar Ifjúsági Szövetség elnöke).
1972–73-ban a pozsonyi Talajtani és Növénytáp Kutató Intézet tudományos segédkutatója, 1973 és 1977 között a Szlovák Tudományos Akadémia Geológiai Intézetének ösztöndíjasa.
A következő tizenkét évben a Doprastav híd- és közút építő állami vállalatnál dolgozott geológusként. 1988–89-ben az Indiana University of Pennsylvania állami egyetem vendégtanára volt, a kommunizmus bukása után azonban visszatért Szlovákiába és politikai pályára lépett.
Csatlakozott a Charta ’77 aláíróihoz. Megszervezte az illegális Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságát, melynek vezetőjeként több tiltakozó akciót kezdeményezett a szlovákiai magyar oktatás leépítése ellen.
1982–1983-ban és 1984–1985-ben hónapokig vizsgálati fogságban volt, amikor is nemzetközi szervezetek nyomására szabadon engedték.
1990-ben megalapította az Együttélés Politikai Mozgalmat,amelynek 1998-ig, az MKP megalakulásáig elnöke volt. 1998–1999-ben az MKP tiszteletbeli elnöke, 1999-től ügyvezető alelnöke. 1990–1992-ben, ill. 1994–2008 között parlamenti képviselő.
Főbb díjai, kitüntetései: Kőrösi Csoma Sándor-díj (Tokió, 1986); Bethlen Gábor-díj (1988); Esterházy János Emlékplakett (1995); A Magyar Köztársaság Aranyérme (2000); Magyar Örökség Díj (2000); A Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (2001); Magyar Művészetért Díj (2002); Szent István-díj (2003).
Főbb művei: Szlovákiai jelentés (publicisztika, Párizs, 1982); Kutyaszorító 1–2 (önéletrajz, New York, 1983, 1989); Tegnap alighanem bolondgombát etettek velünk (publicisztika, Chicago, 1983); Kettős elnyomásban (dokumentumok, publicisztika, New York, 1989, Pozsony, 1993); Csillagszilánk és tövistörek (mesék, 1994); Önrendelkező kísérleteink (publicisztika, 1999); Változások küszöbén (publicisztika, 2000); Hazától a Nemzetig (cikkek, tan., beszédek, 2004); Ne félj, csak higgy! (beszédek, cikkek, 2005)
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 16:27, péntek | Kzélet
IDŐJÁRÁS: A vénasszonyok nyarára még várnunk kell
Az egyik szélsőség váltja a másikat. Ez egyaránt vonatkozik a légköri csapadékra és a hőmérsékletre.
2024. Szeptember 20. 16:00, péntek | Kzélet
Az elnök aláírta az elektronikus cigaretták megadóztatását
A módosítás egyes rendelkezései fokozatosan lépnek hatályba ebben és a következő években.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.