Hírek
2021. Május 19. 16:08, szerda |
Kultúra
Forrás: IMDb / Youtube
Előzetes: visszatér a Szörny Rt.
Megérkezett a Disney következő nagy durranásának előzetese, bár a Miki egeres cég nem egy új franchise-on dolgozik, hanem egy sikerszéria következő darabjával térnek vissza a járvány sújtotta mozikba.
A Disney+ elindulása után többször beszámoltunk arról, hogy a platform egyik nagy hozadéka lehet, hogy a sorozatkészítők számára megnyílt a Disney- (és a Fox-) katalógus, ami azt jelenti, hogy a klasszikus filmeket fel lehet újítani, a koncepciójukra új sorozatokat lehet építeni. Nem meglepő, hogy már jó ideje több olyan Disney-filmről hallani, amiből tévésorozatot terveznek készíteni. Ezek közül a Szörny Rt.-n alapuló Monsters at Work lesz.
A széria jövetelét már 2018-ban bejelentették, és nemrég az is kiderült, hogy július másodikára várható a premierje, ahogy azt a fenti előzetes is megerősíti. A Monster Inc. folytatásának szánt animációs sorozat hat hónappal az eredeti film után veszi fel a fonalat, amikor az erőmű a város gyerekeinek nevetésétől hajtva működik, ugyanis Mike és Sulley felfedezte, hogy az tízszer hatékonyabb, mint a sikolyok. A főhős egy tehetséges fiatal szerelő lesz, aki fel akar törni a ranglétrán, hogy ugyanakkora mulattató legyen, mint példaképei.
A sorozat egyik új főszereplőjeként Mindy Kalinget emlegették korábban, de a hangok között sok visszatérő is ott lesz: Billy Crystal, John Goodman, Aisha Tyler, Alanna Ubach, Ben Feldman, Bob Peterson, Bonnie Hunt, Henry Winkler, Jennifer Tilly, John Ratzenberger, Kelly Marie Tran, Lucas Neff, Stephen Stanton.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 26. 10:24, hétfő | Kultúra
A nagyszombati Nyugat-szlovákiai Múzeumban nyílik kiállítás az SNP 80. évfordulója alkalmából
A mozgósítást, a nagyszombati helyőrségnek a felkelésre való indulását és újjászervezését a kiállítás tematikus egységei külön-külön dokumentálják.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.