2025. április 18, péntek - Andrea

Hírek

2023. Január 17. 13:00, kedd | Világ
Forrás: sme, hirado.hu

Eltemették az utolsó görög királyt

Eltemették az utolsó görög királyt

II. Konsztantin 1964-ben lépett trónra. Rövid uralkodása alatt a hadsereg átvette a hatalmat, ellenpuccsa nem sikerült, így menekülnie kellett az országból. 2013-ig családjával Londonban élt, tavaly májusban költöztek vissza Görögország

Az egykori uralkodó egészségi állapota több agyvérzést és egy súlyos tüdőgyulladást követően az utóbbi hetekben egyre rosszabbra fordult. Múlt kedden halt meg 82 éves korában.

Az utolsó görög király, II. Konsztantint családja egykori királyi rezidenciájának területén temették el Athéntól északra. Csaknem 200 meghívott vendég részvételével zártkörű ünnepség után helyezték örök nyugalomra.

Konsztantin legidősebb fia, Pál búcsúbeszédében elmondta, hogy apja „nehéz időszakban” került a trónra, és elhagyta az országot, hogy elkerülje a „vérontást”. „Ez még nem a vég, atyám. Gondolatainkban és szívünkben örökké élni fogsz” – mondta a néhai király fia.

A zártkörű ceremóniára Belgiumból, Nagy-Britanniából, Dániából, Luxemburgból, Monakóból, Hollandiából, Norvégiából és Spanyolországból érkeztek a királyi családok tagjai. A brit koronát Anna hercegnő, III. Károly király nővére képviselte.

A görög állami csatorna szerint legalább 2 000 ember várakozott hajnal óta az athéni metropolita székesegyháznál, hogy lerója tiszteletét a néhai uralkodó előtt.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ

Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában

Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.

2025. Március 27. 16:12, csütörtök | Világ

Ezen a napon: Március 27.

Ezen a napon rovatunk mai epizódjában ismét bemutatunk néhány jeles eseményt, amelyek ezen a napon történtek a történelemben.

2025. Március 12. 13:44, szerda | Világ

Az USA azonnali hatállyal újraindítja az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt

A nyilatkozat szerint az Egyesült Államok azonnal feloldja a hírszerzési információk megosztásának felfüggesztését, és újraindítja az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatást.

2025. Február 26. 14:00, szerda | Világ

Trump ötmillió dollárt szeretne kérni az aranykártyákért

Az amerikai elnök elvárja, hogy a vállalatok fizessenek azért, hogy képzett munkavállalókat hozzanak az USA-ba az aranykártya segítségével.