2024. december 4, szerda - Barbara, Borbála

Hírek

2022. Május 13. 21:21, péntek | Koronavírus
Forrás: AP, KCNA, AFP

Észak-Korea először közölt koronavírussal kapcsolatos halálesetet

Észak-Korea először közölt koronavírussal kapcsolatos halálesetet

Észak-Korea pénteken hat ember haláláról adott hírt az országban kirobbant “rejtélyes láz” kapcsán, egyiküknél a PCR-teszt pozitív eredményt mutatott.

Történt mindez egy nappal azt követően, hogy az izolált ország egyáltalán COVID-19-cel kapcsolatos adatokat közölt volna a világ felé. A KCNA koreai hírügynökség által kiadott hírt az AP és az AFP is átvette. “A láz, amelynek okozóját egyelőre nem sikerült azonosítanunk, már április eleje óta jelen van az országban. A rejtélyes betegségben eddig hat ember vesztette életét. Egyikük pozitív koronavírustesztet produkált,” írja a KCNA.

Az országban jelenleg is 187 800 ember kényszerült karanténba. A hírügynökség szerint hatukon kívül “mindannyian izolálva és gyógyulásuk közepette” várják, hogy lejárjon a kényszerpihenő. Az ottani adatok szerint további 162 200 ember már teljesen felgyógyult a lázból. Csak a csütörtöki napon mintegy 18 000 embernél vették észre a tüneteket, írja az AP. Az adatokból azonban nem derül ki, hogy ebből mennyien fertőződtek meg a koronavírussal. Ez valószínűleg azért van, mert az országban nincs elegendő teszt, valamint Észak-Korea kommunikációja eddig egyetlen COVID-19 esetről sem számolt be - ami valljuk be, kicsit hihetetlennek hangzik.

A szakemberek figyelmeztetnek arra, hogy a koronavírus-fertőzés komoly válsággal is fenyegetheti a diktatorikus rendszerben élő embereket. A 26 millió lelket számláló országban katasztofális egészségügyi állapotok uralkodnak, a lakosság túlnyomó többsége pedig még az oltást sem vette fel.

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 02. 14:16, hétfő | Sport

F1: Doohan váltja Ocont az Alpine csapatában

Az ausztrál tartalékpilóta előléptetését az Alpine csapata, illetve több francia médium is megerősítette.

2024. December 02. 13:43, hétfő | Kzélet

A gáz ára várhatóan legfeljebb havi 28,63 euróval fog emelkedni

Azoknak a háztartásoknak, amelyek csak főzésre használják a gázt, havonta 0,96 euró többletköltséget kell fizetniük. A villamosenergia ára kis mértékben csökkenni fog.

2024. November 28. 14:38, csütörtök | Sport

A Real nem tudott pontot szerezni az Anfielden, csúfos kiesés fenyegeti a címvédőt

A Real a 24. helyen áll a tabellán 6 ponttal.

2024. November 28. 13:59, csütörtök | Kzélet

RENDŐRSÉG: Figyeljünk oda a csalókra a kiárusítási időszakban

Az online vásárláskor a rendőrség azt javasolja, hogy csak olyan megbízható oldalakat látogassunk meg, amelyekkel már van tapasztalatunk. Fizetéskor használjunk biztonságos fizetési kapukat.