Az IBM 1971-ben adta el az első hajlékonylemez-meghajtóval felszerelt számítógépét. Az első adattárolók 8 hüvelykesek voltak és 0,24 megabájt információt tudtak megőrizni. Ez a mai viszonyok között rendkívül kis adatmennyiség, de akkor forradalminak számított. Már 2003-ban és 2007-ben is úgy tűnt, hogy elköszön a piactól a flopilemez, azonban ez még mindig nem következett be. Az ok egyszerű: bármennyire is meghökkentő, van rá kereslet.

A flopilemez napjainkra teljesen háttérbe szorult, de néhány helyen még használják. Ilyen adattárolókat alkalmaznak a régebbi Boeing 747-400 Jumbo Jet típusú repülőgépeknél a szoftverfrissítéskor. Az eljárás minden esetben az, hogy egy szakember beül a pilótafülkébe és összesen 8 adattárolót cserélget a fedélzeti számítógép flopimeghajtójában. A szoftverfrissítéseket 28 naponta meg kell ismételni. Ugyanezt a megoldást használják a Boeing 737-esek többségénél is.

A Minuteman III interkontinentális rakétákhoz szintén 8 hüvelykes flopilemezeket alkalmaznak. Miután a lemezek maximális élettartama 10-30 év, ezért továbbra is folyamatosan gyártani kell azokat. A Verbatim egyik képviselője ezzel kapcsolatban évekkel ezelőtt azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy számos ipari rendszerhez kellenek ilyen adattárolók, többek között a kötő- vagy horgológépekhez, a CNC szerszámgépekhez és a precíziós vágógépekhez. A gyártó a mai napig készít flopilemezeket, amelyek meglehetősen drágák.

Az Amazonnál például tíz darab 1,44 megabájtos adattároló 29,29 euróért vásárolható meg. A flopilemezekre emlékeztet még a szövegszerkesztő szoftverekben lévő Mentés ikon.