2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2023. Február 22. 21:03, szerda | Kzélet
Forrás: Noviny.sk

Fennáll a vonatforgalom összeomlása?

Fennáll a vonatforgalom összeomlása?

Fennáll a veszély, hogy összeomlik a vonatforgalom? A Pénzügyminisztérium továbbra sem küldte el a pénzt a vasutak üzemeltetésére.

Az ígért összegből csaknem 160 millió euró hiányzik. A gyakorlatban ez vonatjáratok megszűnéséhez vezethet. Emberek ezrei nem tudnának eljutni dolgozni, iskolába vagy orvoshoz.

Naponta körülbelül 180 000 ember veszi igénybe a vonatközlekedést, amely veszélybe került a jelenlegi pénzhiány miatt. A Pénzügyminisztérium nem végezte el a házi feladatát, és még nem küldte el az ígért pénzt a vasutaknak. „90 milliót a ŽSE-nek és 65 milliót ŽSSK-nak” – mondta Jaroslav Kmeť, a Szlovák Köztársaság Közlekedési Minisztériumának államtitkára. A minisztérium költségvetésében szerepelnek ezek az összegek, de egyelőre még várólistán vannak.

A TV JOJ szerint, amennyiben a vasutakat nem finanszírozzák, az összes vonatkapcsolat akár 70 százaléka is veszélybe kerül. "A grafikon szerint 37,5 millió kilométert kellene futnunk, közben karban kell tartanunk a vágányokat, hogy a vonatok ne késsenek, ezért hiszünk abban, hogy megkapjuk azt a pénzt, amit a képviselők jóváhagytak" - magyarázta Kmeť. Nem csak a sínek vannak rossz állapotban, hanem maguk a szerelvények is, ennek ellenére idén körülbelül 644 000 csatlakozást kell megvalósítaniuk a vasutaknak.

"Jézus Mária, ezt nem gondolják komolyan. Hogyan fogunk utazni, hogyan jutnak majd el az emberek a munkahelyükre? Nem lesz ez így jó" - szörnyülködött az egyik utas. A miniszterelnök viszont nyugtatja az embereket, hogy a pénz mindenképpen befolyik a közlekedési tárca számlájára. "Nincs ok aggodalomra. Rendelkezésünkre áll a pénz ezen igények fedezésére. Jelenleg a támogatás technikai része zajlik, de minden ellenőrzés alatt áll" - mondta Eduard Heger szlovák kormányfő. A helyzetet a jövő hétig kell megoldania a kormánynak.

Forrás: noviny.sk

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 22. 15:31, kedd | Kzélet

Szombatról vasárnapra egy órával többet alszunk

Már ezen a hétvégén változtatjuk az időt nyáriról télire. Az órákat szombatról (október 26.) vasárnapra (október 27.) állítjuk vissza egy órával.

2024. Október 22. 14:39, kedd | Kzélet

Visolajský: Több mint 2000 orvos készül beadni a felmondását október végén

Visolajský szerint az egyetemi kórházak, a legtöbb kis kórház és a magánkórházak orvosai is bejelentették, hogy felmondanak.

2024. Október 15. 11:26, kedd | Kzélet

Megszűnik az egyik legfontosabb IC-járat

A Pozsony-Kassa vonalon közlekedő IC-járat megszüntetésének oka anyagi hátterű.

2024. Szeptember 20. 16:27, péntek | Kzélet

IDŐJÁRÁS: A vénasszonyok nyarára még várnunk kell

Az egyik szélsőség váltja a másikat. Ez egyaránt vonatkozik a légköri csapadékra és a hőmérsékletre.