Hírek
2022. Január 30. 18:05, vasárnap |
Bulvár
Forrás: comicbook.com / Morvay Péter
Halálos iramban: Jason Momoa is feltűnik a tizedik részben
Gőzerővel zajlik a Fast and Furious sorban tizedik epizódjának castingja, a készítők pedig szokásukhoz híven nem kis nevekkel csábítják a potenciális nézőket.
Egy újabb ismert arcot szerződtetett a Universal stúdió a Halálos iramban, azaz a Fast & Furious franchise-ban. Ő nem más, mint Jason Momoa, értesült a Deadline, akinek a karaktere természetesen Dominic Torretto ellenlábasa lesz. A filmre a tervek szerint Vin Diesel mellett Tyrese Gibson, Ludacris, Michelle Rodriguez és Sung Kang is visszatérne, a rendező pedig ismét csak Justin Lin lenne.
Egyelőre a történetről természetesen semmit sem tudni, de a terv az, hogy az amerikai premierre 2023. május 19-én kerüljön sor. Mint ismert, tavaly, a járvány ideje alatt került bemutatásra a kilencedik rész, mely világszerte 720 millió dollár bevételt ért el, így az év egyik legsikeresebb filmje lett. Persze a szerepléséből az is kiderült, hogy hol rajonganak inkább érte, hiszen míg Amerikában 173 millió dolláros bevétel hozott, addig világszerte 553 milliósat.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 24. 11:17, hétfő | Bulvár
88 éves korában elhunyt Donald Sutherland
A kanadai posta 2023 októberében bélyeget adott ki tiszteletére, amely Kanada egyik legelismertebb és legsokoldalúbb színészi pályafutásának állít emléket.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.