2025. április 18, péntek - Andrea

Hírek

2020. Július 18. 21:00, szombat | Sport
Forrás: mti

Hamilton 90. rajtelsőségét szerezte meg Mogyoródon

Hamilton 90. rajtelsőségét szerezte meg Mogyoródon

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.

A 35 éves pilótának ez pályafutása 90. pole pozíciója, az idén pedig a második. A mogyoródi pályán Hamilton karrierje során hetedik alkalommal startolhat az élről, a magyar GP-t pedig nyolcadszor nyerheti meg. A címvédő 1:13.447 perces pályarekordot jelentő köridőt ért el.

Hamilton mellől csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető finn Valtteri Bottas rajtolhat, míg a harmadik pozícióban a kanadai Lance Stroll (Racing Point) zárta az időmérő edzést. A második sort "kibérelte" magának a Racing Point, Stroll mögött ugyanis márkatársa, a mexikói Sergio Pérez végzett a negyedik helyen.

„Magyarország már korábban is jó vadászterületnek számított nekem, de tisztában vagyok azzal is, hogy ezen a pályán a rajtelsőség megszerzése még nem egyenlő a futamgyőzelemmel" - mondta a kvalifikáció után Hamilton, és "szürreálisnak" nevezte, hogy már 90 pole pozíciónál jár.

Az első két osztrák futamhoz képest javultak a Ferrarik, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel az ötödik, a monacói Charles Leclerc pedig a hatodik pozícióból kezdheti meg vasárnap a futamot.

Várakozáson alul szerepelt viszont az időmérőn a Red Bull: Max Verstappen csak hetedik, Alexander Albon pedig 13. lett.

Az Ausztriában mindkét hétvégén jól teljesítő McLaren versenyzői ezúttal kicsit elmaradtak az élmezőnytől, Lando Norris a nyolcadik, Carlos Sainz a kilencedik rajtkockát szerezte meg.

Kiváló időmérőt teljesített ugyanakkor a szezon előtt a szakértők által a sereghajtó pozíciójába várt Williams: a brit George Russell a 12., a kanadai Nicholas Latifi a 15. helyről startolhat.

A 70 körös Magyar Nagydíj - zárt kapuk mögött - vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

Nyitókép: formula1.com

Címkék: forma 1, Hamilton, Mercedes

Ezek érdekelhetnek még

2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport

NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás

A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.

2025. Április 07. 13:49, hétfő | Sport

Alekszandr Ovecskin lett az NHL mindenkori legjobb góllövője

Gretzky több mint 26 évvel ezelőtt (1999. március 29-én) szerezte utolsó, 894. gólját a ligában.

2025. Március 26. 14:12, szerda | Sport

Argentína 4-1-re legyőzte Brazíliát és ezzel kijutott a 2026-os világbajnokságra

Az argentinok ezzel csatlakoztak Japánhoz, Új-Zélandhoz és Iránhoz. Brazília ellen már tizenkét perc után kétgólos előnyhöz jutottak, Julian Alvarez és Enzo Fernandez góljaival.

2025. Március 25. 14:11, kedd | Sport

Nemzetek Ligája: A törökök egyértelmű győzelemmel erősítették meg feljutásukat az A-divízióba

A törökök elfoglalták Budapestet.