HÃrek
2022. Október 15. 18:12, szombat |
Tech
Forrás: Microsoft Ignite Expo
Harminc év után elhagyja a Microsoft az Office márkanevet
Az explorert követÅ‘en nyugdÃjba vonul a Microsoft egy másik neves márkája, az Office is. Természetesen nem megszűnésrÅ‘l van szó, csupán új fantázanevet kap a szolgáltatás.
A Microsoft a napokban kerített sort az Ignite elnevezésű konferenciára, amelyen számos érdekes bejelentést tettek. A saját hardveres termékek ismertetése mellett szó esett az Office-családról is, amely a jelek szerint fokozatosan eltűnik, a felhasználók tulajdonképpen egyetlen hagyományos ajánlat mellett tarthatnak csak ki.
A redmondi cég egyértelműen a Microsoft 365 szerepét helyezi a középpontba, ezen már hosszú évek óta dolgoznak. Legutóbb ennek kapcsán arról írtunk, hogy máshogy fog kinézni a csomag, viszont most azt árulták el, hogy az elkövetkezÅ‘ hónapokban fokozatosan eltűnik majd a jól ismert Office-név, amely tulajdonképpen 1990 óta, az elsÅ‘ programcsomag megjelenése óta velünk van. A hivatalos Microsoft 365 oldalon már jól látható helyen tüntetik fel, hogy az Office gyakorlatilag beolvad ez utóbbi platformba, bár ez alól lesznek még kivételek, hiszen a mostani lépés nem jelenti a Word, az Excel, vagy éppen az Outlook eltűnését, ezen szoftverek továbbra is rendelkezésünkre állnak majd, mégpedig az Office 2021 keretében, amely továbbra is megvásárolható lesz – jó eséllyel az utolsó ilyen ajánlatként.
Két évvel ezelÅ‘tt az akkor meglévÅ‘ Office 365 olvadt be az újabb Microsoft 365-be, most pedig jönnek a soron következÅ‘ lépések. ElÅ‘ször a hivatalos Office.com oldal tűnik majd el, ez ugyanis már novemberben megvalósul, a Windows és a mobilos operációs rendszerek alatt futtatható Office-appok pedig januárban kerülnek sorra, ez utóbbiakat itt is a Microsoft 365 app váltja majd fel, amely természetesen továbbra is hozzáférést biztosít majd a megszokott programokhoz és szolgáltatásokhoz. Ahogy említettük, az Office 2021 továbbra is kapható lesz, emellett azonban az Office LTSC, vagyis a jóval hosszabb ideig támogatást biztosító változat is csatlakozik, de a meglévÅ‘ Office 365 elÅ‘fizetésekhez sem nyúlnak hozzá, egyelÅ‘re ezek is változatlanul megmaradnak az ügyfeleknél.
A jövÅ‘ben tehát gyakorlatilag minden termék és szolgáltatás a Microsoft 365 név alatt lesz beszerezhetÅ‘, a hagyományos Office-csomag valószínűleg szintén fokozatosan eltűnik majd a piacról.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.