Hírek
2021. Április 25. 13:35, vasárnap |
Kzélet
Forrás: TASR
Heger: Az orosz diplomaták kitoloncolásáról a titkosügynökségek információi alapján döntöttünk
POZSONY, április 25. – Az orosz diplomaták kitoloncolásának döntésében nagyban közrejátszottak azok az információk, amelyeket a szlovák titkosügynökség bocsájtott a kormány rendelkezésére.
Ezt Eduard Heger miniszterelnök jelentette ki a TA3 V politike című vasárnapi közéleti műsorában. „Független állam vagyunk, és a szabályokat mindenkinek be kell tartania. Ha valaki megszegi ezeket a szabályokat, számolnia kell azzal, hogy válaszlépésekre szánjuk el magunkat nemzetközi szinten,” húzta alá a kormányfő.
Hozzátette, hogy ezzel a tettel egyúttal szolidaritást is vállaltak Csehországgal, hiszen ebben az esetben egy szomszédos ország szuverenitása sérült. „A csehek a legközelebbi, természetes partnereink, Vrbětice pedig olyan közel van a szlovák határhoz, hogy nem tehettünk úgy, mintha mi sem történt volna,” magyarázta.
A miniszterelnök kiemelte, hogy Szlovákia számára nagyon fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljon más országokkal. „Ez elsősorban a mi hozzáállásunkra vonatkozik, de fontos, hogy mások hogyan viszonyulnak hozzánk,” tette hozzá a kormányfő.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.