Hírek
2022. Április 09. 21:51, szombat |
Magyarország
Forrás: HVG
Hódmezővásárhelyen Márki-Zaynak sikerült megvernie Lázár Jánost

A beérkezett levélszavazatok és a külföldön leadott voksok megszámlálását követően hivatalos lett Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi győzelme, de az eredmény szoros volt.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt mindössze 204 szavazattal kapott többet ellenfelénél, a fideszes Lázár Jánosnál. Szombaton kezdték el összesíteni a szavaztszámlálók a választáskor a külképviseleteken leadott, valamint a levélben érkezett szavazatokat. Ezek miatt többször is változott napközben az, hogy mennyi mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP, az egyesült ellenzék és a Mi Hazánk, de a napnak leginkább az ellenzék örülhetett - írta a HVG.
A szavazatokból jutott Hódmezővásárhelyre is, az eredményeket pedig maga Márki-Zay Péter hirdette ki. A politikus elmondta, a városban többen voksoltak rá, mint a mandátumot egyébként elhódító Lázár Jánosra.
Bár számot nem közölt az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, a HVG összesítése alapján Márki-Zay Péter 12 718, Lázár János pedig 12 514 szavazatot kapott. Vagyis kettejük között 204 szavazat volt a differencia az alföldi városban. A hódmezővásárhelyi végeredményt a 49. számú szavazókör billentette el Márki-Zay Péter javára. Itt 1043 voksot kapott, míg Lázár János 595-öt. A Csongrád-Csanád megyei 4. számú választókörzetben egyébként Lázár János 28 753, míg Márki-Zay Péter 22 328 voksot kapott összesen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 11:03, kedd | Sport
NBA: Lezárult az alapszakasz, kezdődhet a rájátszás
A Denver, a Los Angeles Clippers és a Minnesota kosárlabdázói az NBA alapszakaszának utolsó játéknapján szereztek közvetlen rájátszást érő helyet.
2025. Április 15. 10:34, kedd | Világ
Witkoff: Putyin nyitott a tartós békére Ukrajnában
Az ukrajnai béketeremtés Donald Trump amerikai elnök egyik fő prioritása.
2025. Április 11. 14:47, péntek | Kzélet
PS: E. Tomáš túlárazott projektekre akarja fordítani a második nyugdíjpillért
Én személy szerint egy eurót sem tennék a megtakarításaimból olyanok projektjeibe, akiknek olyan szánalmas múltjuk van az autópálya- és bérlakásépítésben, mint Robert Fico kormányainak - mondta Ódor.
2025. Április 11. 14:03, péntek | Kzélet
Az Állategészségügyi Hivatal elrendelte az alistáli szarvasmarhatelep állományának leölését
Az alistáli gazdaságban végzett járványügyi vizsgálat gyakori kapcsolatot tárt fel a fertőzött dercsikai marhateleppel.