Hírek
2023. Február 04. 12:10, szombat |
Kzélet
Forrás: Cas.sk
Hullámmedence épül Gömörben
Meglepő újdonsággal készülnek a Rimaszombat melletti Kurinc üdülőterületen a következő nyári szezonra, ugyanis egy szabadtéri hullámmedence kiépítését tervezik.
A projekt 1,4 millió euróba kerül majd az önkormányzatnak. Jozef Šimko polgármester azonban azt állítja, hogy a város költségvetéséből egy centet sem használ fel, a hitelt a beszedett belépődíjakból fizetik majd ki.
Nyolc év elhagyatottság és lepusztulás után, 2011-ben nyílt meg ismét a nagyközönség előtt a Gömör központjában található rekreációs terület. Fokozatosan egy ivóvizes uszodához két geotermikus vizes medencét építettek, amelybe a víz egy 1020 méter mély kútból folyik be. Ezt követően csúszdával ellátott gyermekmedencét, törökvárat és egyéb látnivalókat is építettek a területen. Az legutóbbi újdonság egy nagy csúszda volt.
Ezúttal azonban még merészebb tervei vannak a polgármesternek. A jövő nyár legnagyobb újdonsága a mesterséges hullámokat generáló medence. „Az ötletemet a pénzügyi bizottság már jóváhagyta. Február elején szeretném a városi tanács ülésén a képviselők elé terjeszteni jóváhagyásra” – mondta Šimko, hozzátéve, hogy 39 ezer euróba került előkészíteni a dokumentumokat és a projektet.
A medence megépítésének összköltsége 1,44 millió euró. Az önkormányzat hitelből szeretné finanszírozni a projektet. Ezt követően közbeszerzési pályázatot írnak ki kivitelezőre, áprilisban pedig elkezdődhet a tényleges építkezés, amit jövőre szeretnének befejezni a nyári szezon előtt.
„Ilyen 70x60 méteres és 1,8 méter mély kültéri medencét még sehol nem építettek Szlovákiában. Hasonlót találhatunk Besenyőfalun, de az kisebb és fedett. Én a magyarországi vagy a szerbiai uszodák alapján inspirálódtam" – tette hozzá a polgármester. A kurinci uszoda bevételeiből szeretné kifizetni a hitelt, a város költségvetéséhez nem nyúl. Tavaly a város nettó bevétele 342 ezer euró volt. Šimkonak azonban már merész tervei vannak a következő évekre is, szeretne több geotermikus kutat indítani és fedett medencéket építeni, hogy Kurinc egész évben üzemelhessen.
Forrás: cas.sk
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.