Hírek
2021. Október 21. 21:08, csütörtök |
Kzélet
Forrás: TASR
Idén megtartják az érettségiket
Ezt Branislav Gröhling oktatásügyi miniszter jelentette ki mai sajtótájékoztatóján. A tárcavezető mindenkit biztosított arról, hogy idén már biztosan fognak érettségizni a diákok.
Elmondása szerint idén semmi ok nincs arra, hogy megismétlődjön a tavalyi forgatókönyv, hiszen a diákok zöme már be van oltva. Nehezítheti a dolgot, hogy petíció indult a 2022-es érettségi vizsgák eltörléséért, amit eddig 16.200-an írtak alá. A petíciót indítók szerint elfogadható lenne, ha az idei vizsga az elmúlt négy év tanulmányi eredményeinek átlaga lenne, a diákok tudástára ugyanis a koronavírus miatt kialakult válság következtében nagyon hiányos. Szerintük ezt már behozni nem lehet.
Gröhling kitért a pedagógusok fizetésemelésére is. A miniszter bizakodó, reményei szerint a következő hetekben pozitív döntés születik a béremeléssel kapcsolatban. Bár ő nagyon szeretné, elmondása szerint ez nem tőle függ, elsősorban a pénzügyminisztert és a kormányfőt kell meggyőznie. Az ellen, hogy a 2022-es állami költségvetés-tervezetben nem szerepel a pedagógusok bérének emelése, már több pedagógus érdekvédelmi szervezet is tiltakozott.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Kzélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.
2024. Augusztus 27. 17:59, kedd | Kzélet
Taraba újabb tárgyalásokat folytatott Lantossal Bősről
A mai tárgyalások dinamikája és terjedelme csak megerősíti, hogy mindkét fél meg akar állapodni - magyarázta Taraba.
2024. Augusztus 26. 11:20, hétfő | Kzélet
A szakértők szerint az aszály jelenti majd a legnagyobb problémát a mezőgazdaság számára
A tudósok azt jósolják, hogy a vízhiány problémája súlyosbodni fog Szlovákiában.
2024. Augusztus 13. 10:06, kedd | Kzélet
HŐSÉGRIADÓ: 35 Celsius-fok várható az ország egyes területein
A figyelmeztetések ideiglenesen 13 órától 19 óráig vannak érvényben.