Melecsky Kristóf felvidéki slammerrel és leendő színésszel a múltjáról, jelenéről beszélgettünk, megosztotta benyomásait a színházi élet jelenlegi helyzetéről és a pozsonyi színművészeti egyetem diákjainak véleményét a magyarországi Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltásának kérdéséről.

Gyermekkorod óta foglalkozol szavalással, színművészettel. Többször lettél országos helyezett is a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó verseny országos döntőjén, s most a Pozsonyi Színművészeti Egyetem végzős hallgatója vagy. Mik voltak azok a mérföldkövek, amik ezen az úton tereltek téged? Miért választottad a színészi pályát?

Nem tudnék olyan alkalmat kiemelni, amikor azt mondtam volna, hogy: „Na, én színész leszek!”. Gyermekkorom óta szavaltam, mint sok más gyerek. Szerintem az nem véletlen, hogy Felvidéken a legtöbb színész az említett Tompa Mihály szavalóversenyről kerül ki, ugyanis ott találkozunk először igazán irodalommal, vers és próza szavalással. Nekem az nagyon tetszett, most is tetszik és remélem tetszeni is fog, hogy tudok valamit adni a nézőknek, hallgatóknak. Nem magamutogatás az, ami engem motivál, hogy „most akkor engem figyeljetek, nekem tapsoljatok”, persze nyilván ez is benne van valamilyen szinten, de nem ez a mozgatórugója az egésznek. Ez egy önzetlen szeretet részemről, miszerint: tessék, én ezt tudom nyújtani és én ezt szívesen megosztom veletek. Ez az, ami kiskoromban megfogott és most is ott motoszkál bennem, illetve fog is, amíg ezen a pályán tevékenykedek. Gimnazista koromban a színjátszó táborok adtak nagyon sokat hozzá a színház szeretetemhez, főként a karvai, ahol már komolyabban foglalkoztunk színházi képzéssel. Ott már voltak külön beszédórák, mozgásórák, zeneórák. Ez a szenvedély odáig fokozódott bennem, hogy vettem a bátorságot és beadtam a jelentkezést a színművészeti egyetemre Pozsonyba, illetve a budapesti SZFE-re is, de mivel Pozsonyban hamarabb volt a felvételi és felvettek, nem mentem el a pesti felvételire. Úgy éreztem, ha Pozsonyban tanulom ki a szakmát és a szlovák nyelvet, akkor ha ügyes vagyok és szerencsém is van, sokkal több lehetőség nyílik meg előttem, mintha csak magyarul, vagy Magyarországon művelném ezt a szakmát.

Már több darabban is láthattunk téged, illetve jelenleg is része vagy számosnak. Melyik színházakban tevékenykedsz? Melyik darabokat emelnéd ki, amelyekben szerepelsz?

Az egyetem harmadik évfolyamától a hallgatók számára működik egy ún. egyetemi színpad, pontos nevén Divadlo LAB. Ettől az évfolyamtól kezdve a vizsgaelőadásaink nyilvánosak, úgy működnek, mint egy valódi színház előadásai, csak kicsiben. Ezáltal az iskola már az egyetemi évek alatt bebiztosítja, hogy legyen színházi, színészi tapasztalatunk, nézők előtt. Akinek szerencséje van, azt hívják színházi előadásokba is szerepelni. Például én így játszom a Komáromi Jókai Színházban mostmár sokadik darabban vendégként. Láthattak már a Napfoltok című előadásban, a Bolha a fülbe című darabban, melynek januárban volt a bemutatója, s jelenleg a Hamletet próbáljuk. A Szlovák Nemzeti Színházban is része vagyok több darabnak. Vannak olyan előadások, amelyekbe úgy ugrottam be más helyett és végül ott maradtam, például ilyenek voltak a Láskavé bohyne, vagy a Tak sa na mňa prilepila. De voltak darabok, amelyeket én próbáltam már be, például Roman Polák rendezővel a Ruské denníky-t, vagy a Celé zle című előadást Michal Vajdičkaval, mindketten osztályfőnökeim voltak az egyetemen. Ezeken az előadásokon már velem számoltak elejétől kezdve. Sokat tanultam abból, ahogyan ők rendeznek, például, hogy hogyan kezdenek el egy próbafolyamatot, hogyan mennek rajta végig. Ezáltal nagyobb színészeket is megfigyelhettem, hogyan próbálnak és hogyan viszonyulnak a próbákhoz.

Az idei év nem volt egyszerű a színháztársulatok számára, a vírusnak köszönhetően huzamosabb ideig a színházak zárva tartottak. Mennyire érezhető ez a változás a színházi légkörben?

Úgy gondolom, hogy ez főleg gazdaságilag hatott a színházakra, mintsem művészileg. Művészileg olyan szempontból, hogy elmaradtak előadások és bemutatók, amikért kár és sajnos nem mindegyiket lehet átmenekíteni a következő évadra. A legrosszabb része pedig tényleg az anyagi háttér, jelenleg nagyon nehéz minden színháznak, akár a nemzetinek is, amelynek azért nagyobb költségvetése van, mint például egy komáromi Jókainak. Nagyon nehéz tervezni, vendégszereplőket hívni és megteremteni azt a keretet, amelyből egy-egy előadás meg tud születni. Most nem tudja senki, mi lesz tovább, bezárják-e újra a színházakat vagy sem. Remélem, nem így lesz és a picit hosszabb nyári szünet után mindenki újra nekivághat alkotni. Ami viszont fájó pont számomra jelenleg, az az, hogy a szlovák alternatív színjátszás egyre jobb passzba került anyagilag, szakmailag és látogatottságban is, de sajnos a pénzkiesés által valamilyen szinten megrekedt a fejlődésük. Kár érte, ugyanis nagyon szépen építkeztek felfelé és úgy érzem, ez a kiesés megbillentette kicsit a kártyavárat.

A vírus előtt milyen irányba tartott a színház és a művészet itt Felvidéken? Volt érdeklődés a nyilvánosság és a fiatalok felől?

Az érdeklődéssel nem volt gond, jártak az emberek színházba. Főleg azon tevékenykedett (és tevékenykedik jelenleg is) minden színház, függetlenül attól, hogy magyar, szlovák vagy más nemzetiségű, hogy mindig új és új korosztályt tudjon bevonzani és legyen kinek játszani. Ez inkább kultúrpolitikai kérdés, hogy ki hogyan próbálja meg bevonni a nézőket. Valaki interaktív előadásokat készít, más előadás előtti, illetve utáni beszélgetéseket szervez. Ez szerintem egy jó formája a színházra való nevelésnek, ugyanis ezáltal rávezetik a nézőket, hogy a színház nemcsak szórakoztat, hanem művel és tanít is.

Szerinted kellene és lehetne népszerűsíteni az irodalmat és színházszeretetet a felvidéki fiatalok körében? Hogyan fognál neki Te, ha meglennének rá az eszközeid?

Nekem, mint leendő színésznek az eszköz elsősorban ugye én magam vagyok. Igyekszem mindig hitelesen játszani és maximálisan úgy teljesíteni, ahogyan az alkotócsapat elképzelte egy-egy darab készítésekor. Véleményem szerint a slam poetry is egy ilyen eszköz. Azért lett ez a műfaj ennyire sikeres és népszerű, mert nagyon közvetlen módon tartotta a kapcsolatot a nézőkkel. Van az egésznek egy ilyen egyszerű hangulata, ugyanis egy kocsmában egy sör vagy egy fröccs mellett mindenki elmondta a maga kis versét, szövegét és ezáltal párbeszédet indított különböző témákról. Segíti a kortárs magyar irodalom megismerését is, illetve a nagyobb költők művei iránt való érdeklődést, ugyanis a régiből mindenki tud meríteni. Fel is vettem most egy ilyen Karinthys pólót, amire az van írva, hogy „A humorban nem ismerek tréfát”, hogy reklámozzam kicsit. A slam poetry egy jó dolog és örülök, hogy Szlovákiában is egyre népszerűbb. Besegítettünk a felfuttatásában mi is, felvidéki magyar slammerek a csehekkel együtt, ugyanis ott is nagy kultúrája van, csakúgy mint Magyarországon. Épp most, szeptember 12-én, szombaton lesz az elődöntő a szlovák slam poetry bajnokságra Pozsonyban, ajánlom mindenki figyelmébe.

Mindannyiunkat elért a magyarországi Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltásának híre. Mit gondoltok erről Ti, pozsonyi színművészetis diákok? Részt vettetek a tüntetéseken?

Szerintem az a legfelháborítóbb az egészben, hogy milyen gusztustalan módon vitték véghez a modellváltást és hogy nem szakmaiság alapján működnek a dolgok. A tüntetésbe becsatlakoztunk mi is, ráadásul nemcsak a magyarajkú diákok, hanem a szlovákok is. A határzárak miatt nem tudtunk személyesen elmenni a tüntetésre, pedig volt róla szó, hogy elutaznánk többen is Pestre: szlovákok, magyarok egyaránt. Emiatt aztán online felületen csatlakoztunk, képet csináltunk az egyetem előtt, hirtelen felindultságból összeszedtünk kb. 40 embert másfél óra alatt, csináltunk egy képet kézfeltartással, a tenyerünkre rá volt írva, hogy „SZFE”. Elküldtük a tiltakozás szervezőinek, ők pedig publikálták, megköszönték a támogatást. Illetve a tiltakozás részeként, szerdai napon telefonáltunk az egyik tanárunknak, hogy jó lenne egy hivatalos nyilatkozatot kiadni, ugyanis a diákság támogatja az SZFE-t. Csütörtökön megbeszélték a felvetésünket a rektor, dékányok, tehát akiknek kell és pénteken ki is jött a hivatalos nyilatkozat az iskolától – nemcsak mint a színházi kartól, hanem az egész intézménytől, tehát a VŠMU-tól, hogy elítélik, ami most az egyetemmel Budapesten folyik és támogatják a diákokat és az SZFE vezetőségét. A nyilatkozat közzé lett téve angolul és szlovákul is. Volt cikk Michal Vajdičkával is, ő is szintén hangoztatta, hogy támogatja az SZFE-s diákokat. Ezen kívül sok intézmény, a cseh színművészetitől kezdve a német színházakon át melléjük állt. Például a Berliner Ensemble lemondta a magyarországi vendégszereplését, amely a magyar Nemzeti Színház fesztiváljának keretein belül lett volna. Ez mára már kinőtte magát nemcsak európai szintre, hanem világszintre is, ugyanis Nobel-díjas írótól kezdve, Oscar-díjas alkotókon át mindenki beleáll ebbe a hullámba, az ismertebb színészek közül például Cate Blanchett is kifejezte támogatását. Fontos, hogy az ottani diákok érezzék, hogy nem hiábavaló a tiltakozás, hanem igenis küzdjenek, mert van miért. Jó érzés, hogy a szlovák osztálytársak is részesei ennek és figyelemmel kísérik. Például most volt próbánk a Szlovák Nemzeti Színházban és neves színészek jöttek oda hozzánk, hogy követik a történéseket és biztattak minket, hogy küzdjünk, álljunk ki és számíthatunk rájuk is, ha lesz nyilatkozat. Úgyhogy a szlovák színházi világ is figyelemmel kíséri és támogatja az SZFE-seket.

Az interjút Kováts Orsi készítette.