HÃrek
2021. Október 24. 15:54, vasárnap |
Tech
Forrás: Youtube / NASA / Data Center Dynamics
Internetet épÃt a NASA a Holdon
Az amerikai űrügynökség egyik legfontosabb célja, hogy újra embert küldjenek a Holdra, a visszatérés elÅ‘tt azonban egy saját netes hálózat kiépÃtésén dolgoznak.
Az amerikai űrügynökség fokozott erÅ‘vel dolgozik a Holdra való visszatérésen, bár ezzel kapcsolatban legutóbb tavaly érkezett hír a friss fejleményekrÅ‘l. Akkor a leszállóegység kiválasztása, a jelöltek listája volt a téma, most azonban egyértelművé vált, hogy a küldetés megvalósulása elÅ‘tt elÅ‘ször a helyi internet-összeköttetést építenék ki a felszínen.
A NASA még a hónap elején tette közzé részletes bejelentését, amelyben a Lunar Network, vagyis a LunaNet fontosabb jellemzÅ‘it sorolják fel. Kiemelik, hogy a hálózat a Delay/Disruption Tolerant Networking (DTN) technológiára épülne, ami fontos elÅ‘relépést jelent, hiszen eddig a két égitest közötti kommunikációt elÅ‘re kijelölt idÅ‘pontokban, az ehhez szükséges eszközök precízen idÅ‘zített bevonásával valósították meg, az új protokoll viszont a különbözÅ‘ zavaró (és az adást szüneteltetÅ‘) tényezÅ‘k megjelenése esetén is gond nélkül továbbítja majd az adatokat a két végpont között. A hálózat maga több eltérÅ‘ célt szolgálna, ez nemcsak az űrhajósoknak és az irányítóközpontnak, de még az eltérÅ‘ területekre koncentráló kutatóknak is nagyon hasznos lehet.
A LunaNet fÅ‘bb szolgáltatásai között sorolják fel a jelentÅ‘s mértékben javított navigációt, a platform révén ugyanis önálló, a földi irányítás teljes mellÅ‘zésével megvalósuló közlekedés indulhat el. Ennek segítségével az emberi személyzet és az Å‘ket kiegészítÅ‘ robotok különösebb gond nélkül, gyorsan és egyszerűen meghatározhatják majd pontos pozíciójukat, illetve közölhetik azt a küldetés fÅ‘bb pontjainak tervezésében közreműködÅ‘ rendszereknek. Emellett azonban a veszélyes idÅ‘járási körülményekre utaló figyelmeztetések, valamint az egyéb fontos információk is gyorsabban eljutnak majd hozzájuk, így elkerülhetÅ‘k lennének a nagyobb problémák, miközben a Földön munkálkodó szakemberek a hálózat elemeit a további részletes mérések elvégzésére vethetik be, így még jobban megismerhetjük majd a helyi körülményeket. A szeptemberben közzétett dokumentumban arról is említést tesznek, hogy a távoli rádiójelek észlelése is felbukkan a lehetÅ‘ségek között, így immár a Holdon is figyelhetnénk az érdekesebb jelekre.
A NASA a tervek szerint négy fázisban valósítja majd meg a visszatérést, az elsÅ‘ két Artemis-küldetés még legénység nélkül indulna el, az SLS és az Orion-kapszula párosára építve, ezt követné a harmadik expedíció, valamikor 2024-ben, amelynek révén már a felszínen landolnának a legénység tagjai. Felmerül a hasonló hálózat kiépítésének lehetÅ‘sége a Marson is, ez viszont még picit odébb van.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.