Hírek
2021. Március 28. 20:40, vasárnap |
Kultúra
Forrás: infocsallóköz.sk / Atempo.sk
Isten éltesse a 40. születésnapját ünneplő Kerekes Vicát!
Ma ünnepli kerek, negyvenedik születésnapját a füleki származású népszerű színésznő, Kerekes Éva.
A gyönyörű művésznő családi és tanulmányi hátterének köszönhetően nem csak Szlovákiában, de Magyarországon és Csehországban is sikeres karriert futott be. Egész estés nagyszabású filmjeit egész Közép-Európa ismeri.
Kerekes Vica a középiskola elvégzése után egy ideig szülővárosában, Füleken dolgozott, majd beiratkozott a Pozsonyi Színművészeti Főiskolára, amelyet sikeresen el is végzett. Jelenleg a magyar fővárosban él, színészi szerepei mellett színházi feladatokat is vállal.
„Első filmszerepét még 2004-ben kapta meg, a Végállomás című szlovák filmben debütált. Legutóbb az Apró mesék, majd pedig a Hab magyar filmekkel ért el nemzetközi sikereket is. Láthattuk az Ellenállás angol-francia-német-amerikai életrajzi drámában, a cseh Milada-ban, de nagy siker volt a 2011-es Férfiremény Bolek Polívkával is,“ írja köszöntőjében az ATEMPO.sk kulturális weboldal.
2017-ben megkapta a Magyar Filmdíj legjobb női főszereplőnek járó elismerést a Tranzitidő filmszerepéért.
Hamarosan kezdődik legújabb filmjének a forgatása Hétköznapi kudarcok címmel, a szlovák közönség pedig a Slúžka (Szolgáló) filmben láthatja a közeljövőben.
Isten éltessen sokáig, drága Vica!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 26. 10:24, hétfő | Kultúra
A nagyszombati Nyugat-szlovákiai Múzeumban nyílik kiállítás az SNP 80. évfordulója alkalmából
A mozgósítást, a nagyszombati helyőrségnek a felkelésre való indulását és újjászervezését a kiállítás tematikus egységei külön-külön dokumentálják.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.