Hírek
2023. Január 14. 20:57, szombat |
Sport
Forrás: motorsport.com
Juan Pablo Montoya fia is a Forma 1 irányába tart
A kolumbiai fenegyerek fia, Sebastian Montoya a 2023-as szezon előtt csatlakozott a Red Bull junior csapatához.
A hétszeres Forma-1-es futamgyőztes Juan Pablo Montoya fia már korábban a Red Bull sportolója volt, most azonban az akadémia teljes jogú tagja lett. A Red Bull Racing tanácsadója, Helmut Marko az Auto Motor und Sportnak adott interjújában elmondta, hogy Montoya rövidesen elérheti a Forma-3-as szintet, de hogy idén pontosan melyik szériában versenyez majd, azt egyelőre nem közölték.
A 17 éves versenyző tavaly rajthoz állhatott az első F3-as versenyhétvégéjén, Zandvoortban. A holland futamon a sérült Hunter Yeanny-t helyettesítette, és beugró emberként meggyőzően teljesített, mivel hét pontot szerzett a Campos Racing csapatának.
Egy Instagram-bejegyzésében ezt írta: "Izgatottan jelentem be, hogy most már hivatalosan is a Red Bull junior csapatának a tagja vagyok.” – írta egy Instagram bejegyzésben. "Az elmúlt évben a márka sportolója lettem, így mostantól együtt fogunk dolgozni a végső cél eléréséért, amely nem más mint a Formula 1.” – zárta bejegyzését a kolumbiai-amerikai versenyző.
Montoya tavaly a Prema versenyzőjeként a 13. helyen végzett a Formula Regionális Európa-bajnokságban, míg 7. lett a Formula Regionális Ázsiai-bajnokságban a Mumbai Falcons színeiben. 2021-ben Montoya negyedik lett az olasz F4-ben és kilencedik az ADAC F4-ben, szintén a Premával.
Montoya mellett két másik újonc is csatlakozott a Red Bull juniorcsapatához, a 2022-es F3 második helyezettje, Zane Maloney és kétszeres F1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, Enzo Fittipaldi.
forrás: motorsport.com
kép forrása: wikimedia.org / Zach Catanzareti Photo
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 09. 10:46, hétfő | Sport
Sinner nyerte a US Open-t
Ebben az évezredben csak a svájci Roger Federernek és a szerb Novak Djokovicnak sikerült mindkét keménypályás Grand Slam-tornát megnyernie ugyanabban a szezonban.
2024. Szeptember 03. 10:35, kedd | Sport
A szlovák jégkorong-válogatott kijutott a 2026-os téli olimpiára
Ez lesz a hetedik alkalom, hogy a szlovák jégkorongozók részt vesznek téli olimpián.
2024. Augusztus 27. 18:12, kedd | Sport
Különleges díjat kap Ronaldo az UEFA-tól a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítményéért
Ronaldo tartja a rekordot a Bajnokok Ligájában, 183 mérkőzésen összesen 140 gólt szerzett a Manchester United, a Real Madrid és a torinói Juventus színeiben.