Jaj, és ez nem egy háborús film első pár perce, sem pedig korhű felvételek a huszadik századból, mindez nem több, mint egy „országnyi” távolságra zajlik tőlünk.
Nehéz elképzelni, hogy szépen lassan idáig eszkalálódott a helyzet Oroszország és Ukrajna között, persze az már az első mozgósítások idején világossá vált, már csak Oroszország jól ismert politikai beállítottságából adódóan is, hogy ez több lesz egy egyszerű erőfitogtatásnál, amire jobb szót is tudnék, de azt inkább meghagyom hétköznapi használatra. Mindezek ellenére, azt azért még sem gondoltam volna, hogy pár hónapra rá, a koronavírusból lassan remélhetőleg teljesen kilábaló Szlovákia a több tízezresre duzzadt orosz haderő lőtávolságában lesz, az élet csupa meglepetés, főleg ha az ember valahol félúton jár kelet és nyugat között…

Oroszország célja egyértelmű, elfogadtatni, hogy a se NATO, se EU tag Ukrajna bizony nem független ország, hanem vagy úgy „viselkedik”, hogy az az oroszoknak is megfeleljen, vagy pedig….azt nem akarjuk látni. Ugyan a szakértők sem gondolják, hogy Oroszországnak érdeke lenne nagyobb területet megszállni, ám jelen esetben nem úgy állunk, hogy bármit is érdemes lenne kizárni. Fontos megjegyezni, hogy zsigerből a pánikkeltés ellen vagyok és igazából teljes mértékben bízom benne, hogy a helyzetet még meg lehet oldani diplomáciai úton, már ha Oroszország felhagy az olyan elvetemült követelésekkel, hogy a volt keleti blokk országai lépjenek ki a NATO-ból, azzal azonban mégis úgy érzem, hogy komoly problémák vannak, ha Szlovákia exkormányfője (az egyértelműség kedvéért ezúttal Robert Ficoról beszélünk) ezek után olyan mondatokat „puffogtat”, hogy „Oroszország semmilyen veszélyt nem jelent Szlovákiára”. Bár nem mintha lenne az ilyen mondatok mögött bármi más, mint „erős ellenzéki érzelem”, ami a jelenlegi kormány minden döntésével szembe akar menni, de akkor sem ártana tudnia a volt miniszterelnöknek, hogy ha a helyzet úgy adná, Oroszország ránk se tekintene másként, mint megszállható területre, szóval inkább senki fejében ne éljen a „békésen mellettünk élő keleti óriás” képe. Arról már nem is beszélve, hogy nem járja az emberek kétségbeesését meglovagolva egy tüntetésen összemosni az Amerikával kötött védelmi szerződést a növekvő élelmiszerárakkal, az előbbi ugyanis az a szükséges rossz, amin most nem lehet változtatni, az utóbbi pedig valami olyan, amin gyorsan kell változtatni.

Ha már előkerült Amerika, nem, egyáltalán nem állok pártjukon, igazából jelenleg a két nagyhatalom csak a tőlük megszokott módon jár el, Oroszország erőt fitogtat, Amerika pedig a kutyaharapást szőrével igyekszik gyógyítani, közben pedig beavatkozik egy területén kívül eső konfliktusba, akik pedig rosszul járnak, azok ki mások lennének, mint mi hétköznapi emberek, ilyen ez. Mégis, jelen helyzetben Amerika ellenesnek lenni, sőt, hangoztatni ezt és erőteljesen tiltakozni a minket jogosan illető védelem miatt eléggé felelőtlen lépés. Kis országként egy ilyen helyzetben az a sorsunk, hogy óvatosan egyensúlyozzunk két véglet között, most pedig ha akarjuk, ha nem, Amerika felé kell kicsit billenni.

Számomra egyébként érdekes az is, hogy azért ne tagadjuk, van némi összefüggés azok között, akik minden körülmények között ellenzik a menekültek befogadását és akik ebben a nagy „Kelet-Nyugat” kérdésben egyértelműen Oroszország mellett állnak (persze javítsanak ki, ha tévedek…), na, most ezzel csak annyi a bökkenő, hogy bármilyen orosz megszállás nagy eséllyel érezhető menekültáradatot zúdítana Szlovákiára, ami bizony nem hiszem, hogy bárkinek, különösen az előbb említetteknek érdeke lenne.

Szóval itt tartunk, évtizedekkel a vége után is képes kísérteni a hidegháborús ellentétek szele, megint két óriás feszül egymásnak, akik egy mozdulattal képesek lennének elsodorni bárkit, aki az útjukba kerül, számomra pedig egész addig sovány vigasz, hogy nekünk egyelőre semmitől sem kell félnünk, amíg tőlünk alig több mint száz kilométerre nem engedhetik meg maguknak ezt a „luxust”.