HÃrek
2020. December 09. 13:24, szerda |
Koronavírus
Forrás: HVG
Két hónapos alkoholtilalom vonatkozik azokra, akik az orosz vakcinával oltatják be magukat
A koronavírus elleni védÅ‘oltásra készülÅ‘knek az oltás elÅ‘tt két hétig, valamint az elsÅ‘ adag után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról – tájékoztatott kedden Anna Popova tiszti fÅ‘orvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetÅ‘je.
Popova hozzátette, hogy a két injekció között, amibÅ‘l a vakcina áll, 21 napnak kell eltelnie, és a második oltás után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása. Hangsúlyozta, hogy az elsÅ‘ dózis beadását megelÅ‘zÅ‘en legkevesebb két héttel szigorúan tilos az alkoholfogyasztás, ugyanis az megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, ami akadályozza a védettség kialakulását. Moszkvában szombaton kezdték meg a tömeges oltást. Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes ezt megelÅ‘zÅ‘en elmondta, hogy az immunrendszert elnyomó gyógyszerek fogyasztását is szüneteltetni kell majd, illetve az immunitás kialakulásáig maszkot kell viselni, és a távolságtartásra is ügyelni kell.
Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója kedden közölte, hogy a Szputnyik V vakcina mindkét komponensével beoltott emberek kevesebb mint 0,5 százaléka kapta el a koronavírust, az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhetÅ‘ "influenzaszerű szindróma", amely 38 fokot meg nem haladó, paracetamollal könnyen kezelhetÅ‘ lázzal járt. Továbbá megígérte, hogy a vakcina klinikai tanulmányozására vonatozó részletes adatokat a közeljövÅ‘ben közzé teszik a tudományos sajtóban, külföldön is.
Az augusztusi orosz bejelentés után 20 ország rendelt a Szputnyik V vakcinából. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a vakcina hatásos, bár Å‘ maga nem oltatta be magát vele. Tartózkodnak tÅ‘le egyes magyar szakértÅ‘k és Brüsszel is óva int a használatától, ráadásul már az orosz orvosok is bizalmatlanok a vakcina iránt. Az elsÅ‘ minták már megérkeztek Budapestre, a kormány azt tervezi, ha a hazai vizsgálatokon biztonságosnak és hatásosnak bizonyul, akkor importálni fog belÅ‘le, illetve licenc alapján gyártani is, tájékoztat a Hvg.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri NagydÃjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó elÅ‘tti körben, Ãgy Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai NagydÃj óta.
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vÃzgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetÅ‘en a gátak idÅ‘ben történÅ‘ felszabadÃtásának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.
2024. Szeptember 11. 14:22, szerda | Közélet
Kiadós csapadékmennyiség várható az ország több részén
Csütörtökön másodfokú figyelmeztetés lesz érvényben egész Pozsony megyére, Nagyszombat és a Trencsén megye legtöbb járására, valamint Zsolna és Nyitra megye egyes járásaira is.