Hírek
2020. Július 15. 11:48, szerda |
Helyi
Forrás: TASR
Kevesebb beteget kezeltek az első félévben a komáromi kórházban
Idén 900-zal kevesebb beteget kezeltek az első félévben az Agel komáromi kórházában, mint a tavalyi év azonos időszakában. A betegszám 6500-ról 5600-ra csökkent.
„Az ok, hogy márciustól májusig kevesebb beteget fogadhattunk a koronavírus-járvány miatt” - mondta Miroslav Jaška igazgató. Hozzátette, az első fél év két részre osztható. „Az év jól indult, emelkedett az ellátott betegek száma. Március közepén azonban kezdődött a COVID-19 miatti pánik, a járvány miatt át kellett rendezni az osztályokat és ágyakat előkészíteni az esetleges fertőzöttek kezelésére” – magyarázta Jaška. Több kórházi osztály fogadóképessége lecsökkent, a tervezhető beavatkozások nagy részét elhalasztották. Ennek ellenére az igazgató szavai szerint a kórház működését sikerült úgy biztosítani, hogy az akut betegeket elláthassák, és ne érezzék meg a járvány miatti korlátozásokat.
Jaška szerint a járvány alatt a betegek magatartása is megváltozott. „A sürgősségi betegfelvételt tényleg csak akut problémákkal keresték fel, nem terhelték banálisnak mondható dolgokkal az egészségügyi dolgozókat. Mindemellett mindenki nagyon jól alkalmazkodott a bevezetett higiéniai és egyéb korlátozásokhoz és betartották a járványügyi előírásokat” - zárta a komáromi kórház igazgatója.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Július 10. 12:00, szerda | Helyi
Napszúrásveszély! Másodfokú hőségriasztás van érvényben
Másodfokú hőségriasztás van érvényben ma, július 10-én Szlovákia déli járásaiban, a nappali csúcshőmérséklet meghaladhatja a 37 °C-t.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.