Bár ebben az esetben az eredetiség és a tehetség sokkal többet jelent a mennyiségnél, szerintem így is kifejezetten jól állunk, hiszen nehéz lenne két helyi zenekart még csak összehasonlítani is. Az ilyen eredeti és lelkes formációk sorait erősíti a farnadi Estendøn zenekar is, akik, hiába a környék kulturális fesztiváljainak és egyéb eseményeinek ismert fellépői, még így is sokszor kénytelenek elviselni, hogy rosszul írják le a nevüket (most viszont nem kell…). A zenekar tagjainak „összerázódásáról”, álmaikról, illetve arról, hogyan igyekeznek most bepótolni az elmúlt másfél év kiesett fellépéseit, Kaszmán-Saróka Liliánával, Recska Romannal és Smid Ádámmal beszélgettem.

Kezdjük rögtön egy olyan kérdéssel, amit még tuti soha nem hallottatok. Minden szempontból egyedi nevetek van. Milyen nyelvből származik és mit jelent a szó?

K-S.L.: Ez igazából egy magyar szó. Sokan azt hiszik, hogy valamilyen távoli, északi nyelvből jöhet, mert ugye használjuk ezt az érdekes betűt, ami egyébként az „ő” hangnak felel meg. Az estendőn egy székelyudvarhelyi tájszó, ami annyit jelent, estefelé. Aki beleolvas Arany Toldijába, „estenden” formában olvashatja is ott; hogy hol, azt most pontosan nem tudom, de benne van.

Milyen gyakran élitek át, hogy rosszul írják?

R.R.: Igazából két típussal találkoztunk. Van az, amikor nem találják a betűtípust, és csak egy egyszerű o-t írnak oda. Ilyenkor ki szoktuk javítani tollal. A másik eset meg az, amikor „Estendőnnek”, vagy ehhez hasonlóknak írják le. Ez a különleges betű egy marketingfogás lett volna részünkről, de így utólag kiderült, hogy talán nem a legjobb ötlet volt.

K-S.L.: Azért az elején már láttuk, hogy biztos sokszor kell majd ezt magyaráznunk, mert nem lesz annyira egyértelmű a kiejtés. De úgy álltunk hozzá, hogy aki akarja, az úgyis megtanulja majd.

Hogyan ismerkedtetek meg egymással?

R.R.: A zenekar nagyjából fele farnadi, már gyerekkoruk óta ismerik egymást. Lili és Saróka Vajk Attila ugye testvérek, Bánovski Ricsi pedig szintén falubeli. Én úgy kerültem a zenekarba, hogy középiskolában Ricsi mögött ültem, és jóban lettünk.

K-S.L.: A hegedűsünk, Nagy Csomor András szintén gyerekkori barátunk, mert ő Farnad mellől származik, Nagyölvedről, emellett ugyanabban a néptánccsoportban táncoltunk, sőt, így négyen játszottunk már különböző formációkban is. Ricsi révén ismertük meg Romant, András révén Szebellai Danit, a szaxofonosunkat, a képletből pedig már csak Ádám, a dobosunk hiányzott. Őt pedig ismerősökön keresztül találtuk meg, konkrétan a dobtanára, Takács Bálint ajánlotta neki a zenekarunkat, s a zenekarunknak Ádámot. Mellesleg Ádám is két faluval arrébb lakik Farnadtól, szóval eléggé romantikus az egymásra találásunk története, amiben valójában Vajk volt a fő iniciátor.

R.R.: Amikor Vajkkal először találkoztam, akkor az újvári állomáson mentünk el egymás mellett. Annyit tudtam róla, hogy imádja a palacsintát, ezért rá is kérdeztem, hogy „Te vagy az a palacsintás gyerek?”, erre azt válaszolta, hogy „Na”, ilyen volt a mi megismerkedésünk.

Általában mindenkinek van valamilyen álma, amikor elkezd zenekarban zenélni. Nektek mi az álmotok, vagy ha esetleg már beteljesült, akkor mi volt?

S.Á.: Én óvodás korom óta zenélni szerettem volna, nem is volt kérdés, hogy lesz egy zenekarom. A dobtanárom, a Jóvilágvan egykori dobosa egyszer megkérdezte, hogy akarnám-e ezt komolyabban csinálni, én pedig gondolkodás nélkül rávágtam, hogy igen. Így találtunk egymásra a zenekarral.

K-S.L.: Kiskorom óta zenélgettem. Nem is álom volt ez, hanem inkább természetes állapot, hisz a zene mindig része volt az életemnek. Nyilván vannak az embernek olyan gyerekkori álmai, hogy majd azon a bizonyos nagyszínpadon játszik. Ahogy egyre idősödtem, az lett a vágyam, hogy egy olyan zenekarban zenélhessek, ahol barátok között lehetek és zeneileg is izgalmas, „kiváncsiságomat oltó” kísérleteket tehetünk. Mindez, úgy érzem, már meg is valósult.

Hogy éltétek meg az utóbbi, „csendes” másfél évet?

K-S.L.: Csendesen...

R.R.: Én alig nyúltam a gitáromhoz. Úgy éreztem, nem jön semmilyen külső hatás a világból, ami arra bíztatna, hogy zenéljek. Aztán emiatt kicsit a kedvem is elment az egésztől. Zenekari szempontból is kifejezetten rossz időszak volt, mert más járásokban élünk, sőt, valaki még más országban is, így nem tudtunk összeülni gyakorolni, találkozni.

K-S.L.: Tavaly nyáron volt néhány koncertünk, ami kicsit visszahozta a lelkesedésünket a pár hónapos szünet után. Aztán éppen a stúdióban voltunk augusztus végén, amikor bejelentették, hogy ismét nehéz lesz az átjárás az országok között, ez pedig Ricsit, Vajkot és Andrást is érintette. Szeptembertől kezdve megint nehézkes volt a próbálás, koncertek is elmaradtak. Mindeközben többen át is estek a betegségen. Januártól a járások közt sem lehetett utazni, s ezt tiszteletben tartva egyáltalán nem próbáltunk, valóban nagyon csendes időszak volt ez. Maradt a lehetőség az egyéni fejlődésre, ami mindenki esetében máshogy ment, valakinek jobban, valakinek kevésbé. Annyi biztos, hogy zenekarilag nehezen éltük meg ezt az időszakot. Most viszont, hogy már azt sem tudom, hányadik koncertünk után vagyunk, újra visszakerültünk a régi időszakokra emlékeztető kerékvágásba, emberek közt vagyunk, inspirálódunk, új élmények érnek bennünket. Kicsit mindenki visszakapta a hitét, azt, ami működtet minket.

Elég ritka, hogy egy zenekar a környékről azt mondhassa el magáról, hogy az A38 hajón játszott. Milyen érzés volt a „fedélzeten” zenélni?

K-S.L.: A legelső koncertünk ott négy évvel ezelőtt felejthetetlen alkalom volt. Aztán a tavalyi évet novemberben a hajón fejeztük be az utolsó koncertünkkel, ami bár közönség nélkül valósult meg, mégis jó lezárása volt a 2020-as szűkös, szerény felhozatalnak. Idén júniusban pedig ott tudtuk indítani a koncertsorozatunkat. Az, hogy újra visszahívtak bennünket számomra roppant megtisztelő volt, és szerintem a többiek is hasonlóan gondolják.

R.R.: Én nagyon élveztem, hogy ott léphetünk fel, csak kicsit furcsálltam a novemberi helyzetet, amikor úgy éreztem, nincs ott velünk senki. Néhány szám után aztán sikerült belejönnöm, de mégis egészen eltért ez a fellépés a megszokottól. Az idei koncertünket kicsit szomorkásan éltem meg, mert arra számítottam, hogy látunk végre ismerősöket, de egyszerűen túl sok feltételnek kellett volna ehhez teljesülnie. A magyarországi rendeletek nem engedtek bárkit bárhova, nem biztos, hogy mindenki eljutott, aki szeretett volna, de így alakult.

K-S.L.: Az nyilván csodálatos érzés, ha valaki egy technikailag jól felszerelt helyen játszhat, nem kell azon aggódni, vajon úgy hangzik-e minden, ahogy kellene, és méltó-e arra, hogy a közönség hallgassa és élvezze.

R.R.: Azt mondanám rá, hogy ez egy megtiszteltetés. Kicsi felvidéki zenekarként kijövünk a kicsi falunkból és mehetünk az A38-ra zenélni, nagy élmény ez.

K-S.L.: Arról nem is beszélve, hogy az A38 a napokban egy világzenei válogatást hozott nyilvánosságra, ahol a hazai Jóvilágvan mellett mi is felkerültünk a listára külföldi előadók mellé. Szuper dolog olyan zenészek közt lenni, akikre felnézünk, és példaképeinknek tekintjük őket.

Van kedvencetek a saját számaitok közül?

R.R.: Hűha, szerintem konkrétan egy ilyen szám nincs. Mindenképp van, mondjuk egy top 3, amit mindig eljátszunk, de egyébként mindenki mást szeret. Jelenleg a Gombolyag című számunk olyan, amit nagyon kedvelünk.

S.Á.: Szerintem ez mindenkinek stílusfüggő, ki miben találja meg éppen magát.

K-S.L.: Kimondottan olyan szám, ami mindegyikünk kedvence lenne, szerintem nincs. Egyébként ez vicces, mert mindig megbeszéljük, hogy az adott helyszínen minek kell elhangoznia, milyen közönségünk lesz, mi az, amit biztos kedvelni fognak.

Milyen tervekkel álltok az idei nyárhoz?

K-S.L.: Fellépéseinket tekintve a nagyobb része már mögöttünk van.

R.R.: Úgy érezzük, hogy most jött el annak az ideje, hogy összeüljünk és megírjuk az új számainkat, szerintem most ez lesz a legfontosabb.

K-S.L.: Egyetértek Romannal, mert amíg más zenekarok össze tudtak járni és számokat írni, addig nekünk nem volt ilyen lehetőségünk, éppen ezért most erre fogjuk fektetni a hangsúlyt. Nyilván jól lenne majd ezeket stúdióban felvenni, szóval ez is tervben van, de azt még nem tudjuk, mikor valósul majd meg.

Az interjút Marton Máté készítette.