Hírek
2020. Június 19. 18:00, péntek |
Helyi
Forrás: tasr
Kočner állítja, ártatlan, és mindent meg tud magyarázni
Peter Tóth önként, saját elhatározásból figyelte meg az újságírókat, a Threema-üzeneteket pedig utólag egészítették ki. Ezt Kočner jelentette ki a Specializált Büntetőbíróság szenátusa előtt.
Pénteken folytatódott a Ján Kuciak újságíró meggyilkolása ügyében indított per. A vádlottat Vladimír Turan speciális ügyész hallgatja ki. „A Threema nem hiteles” – válaszolta az ügyész több kérdésére is a vádlott, aki egyszersmind cáfolta, hogy Tóthnak elküldte volna Kuciak nagymácsédi címét. Azt is tagadta, hogy az újságíró-gyilkosság napján Tóthnak a csapat tevékenységének felfüggesztéséről írt volna.
Kočner állítja: Tóth saját elhatározásból szervezte meg a megfigyelő kommandót, mert még nála is jobban utálta az újságírókat. A vádlott saját bevallása szerint 2017 augusztusa és decembere között 10-12 ezer euróval támogatta az újságírókról szóló információk gyűjtését. Az így nyert adatokat, melyeket egy pendrive-on találtak meg, állítólag sosem látta, mert nincs számítógépe, soha nem is volt.
Azzal kapcsolatban, hogy egy telefonbeszélgetés során azt mondta Kuciaknak: különös figyelmet fog rá fordítani, kijelentette, hogy ezt csak felindultságában mondta. A „különös figyelmen” állítása szerint azt értette, hogy a portálján elemezni fogja a cikkeit.
Turan szóba hozta a Kočner és Norbert Bödör nyitrai vállalkozó közti kommunikációt is, melyben a vádlott állítólag átvilágításokat kért Bödörtől. „Bödör úr soha nem tett nekem szívességet” – reagált a vádlott. Azt elismerte, hogy ismerték egymást.
Turan a kihallgatás elején megkérdezte, mióta ismeri Alena Zsuzsovát. Azt válaszolta, hogy talán 2012-től. Az egyedülálló anya állítólag segítséget kért tőle. Kočner saját bevallása szerint több nőt is támogatott, a gyerekeiket pedig a saját keresztgyerekeinek tekintette.
Ružena Sabová, a szenátus elnöke azt kérdezte a vádlottól, hogy mióta pénzelte Zsuzsová lányát. A vádlott azt válaszolta, hogy az elmúlt három-négy évben havi 1000 eurót küldött neki. Emellett a lány kirándulásait is finanszírozta.
A kihallgatás előtt Marek Para, Kočner ügyvédje egy új bizonyítékot terjesztett elő, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) operatív jelentését, mely szerint a NAKA 2019 novemberében, vagyis hetekkel a Kočner és társai elleni vádemelés után még mindig foglalkozott a Kuciak-gyilkosság alternatív verzióival is. „A rendőrség Ján Kuciak és a jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásával összefüggésben más lehetőségeket is vizsgál, ezek a szálak feltételezésem szerint Nagymegyer térségébe vezetnek” – mondta ezzel kapcsolatban Kočner.
Nyitókép: DenníkN
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 16. 10:59, hétfő | Helyi
Rekordmagasságot ért el a Duna szintje Bécsben
A hidrológusok és a vízgazdaság dolgozói folyamatosan korrigálják a dunai árhullámot, köszönhetően a gátak időben történő felszabadításának, ami 2002-ben nem történt meg, és hatalmas kritikát váltott ki.
2024. Július 10. 12:00, szerda | Helyi
Napszúrásveszély! Másodfokú hőségriasztás van érvényben
Másodfokú hőségriasztás van érvényben ma, július 10-én Szlovákia déli járásaiban, a nappali csúcshőmérséklet meghaladhatja a 37 °C-t.
2024. Szeptember 16. 11:21, hétfő | Sport
F1: Oscar Piastri diadalmaskodott az Azeri Nagydíjon
Perez és Sainz összeütköztek az utolsó előtti körben, így Fernando Alonso végzett a hatodik helyen az Aston Martinnal, ami a legjobb eredménye a csapatnak a júniusi Kanadai Nagydíj óta.
2024. Szeptember 11. 14:40, szerda | Rendőrségi
Šutaj Eštok: Az iskolákat mesterséges intelligenciával ellátott kamerarendszer fogja lefedni
A cél a különböző biztonsági fenyegetések terjedésének megakadályozása.